2019 színe – élő korall

Tudjuk, hogy a csapból is az év színe folyik, hiszen a designerek mellett a divattól kezdve a belsőépítészekig sok szakma képviselőit hozza lázba 2019 színe, az élő korall. Mi sem megyünk el mellette szó nélkül. : )

             

A színdiktátorok 2000 óta minden évre megválasztják az év színét, amely véleményük szerint leginkább passzol a hétköznapokhoz, amely leginkább visszaadja az életünkre jellemző fontos dolgokat, amely reagál mindarra, ami éppen globálisan zajlik a kultúránkban. Az adott szín lesz aztán a meghatározó szín számos iparágban, a grafikai tervezéstől kezdve a lakberendezésen át egészen a divat világáig.

                  

          

         

Alapvetően mindig egy színt jelölnek ki az év színének, de 2016-ban két szín is színpadra állt, a púderrózsaszínű Rose Quartz és a halvány liláskékes Serenity színek, melyek a békére és nyugalomra vágyó társadalom igényeit jelképezik. A rózsakvarc a melegséget, a nyugalmat, a megnyugvást, az együttérzést és a higgadtságot testesíti meg, míg a pasztellkék szín magában hordozza a szabadság, a béke, a biztonság, a súlytalanság és a felhőtlen kikapcsolódás, lazítás képzetét.

               

                

         

Egy évvel később már a felfrissítő, megújító, erőt adó, új tettekre inspiráló üde zöld került porondra, mely az ember természettel való (újra)összekapcsolódását („vissza a természetbe”, az öko, a bio, az újrahasznosítás, a környezet-és energiatudatos mint fontos hívószavak), valamint az emberek egymással való kapcsolatkeresését is szimbolizálja, egyfajta megnyugvást (a zöld egyébként is a nyugalom színe) a viharos társadalmi és politikai színtérben.

              

              

               

2018-ban pedig a jövőbe mutató, leleményes és fantáziadús ultraviola volt az év színe, a nemesség, fenségesség, gazdagság, luxus, illetve a kreativitás, továbbá a spiritualitás, misztérium, titokzatosság, valamint a nőiesség, érzelmesség, nosztalgia színe.

                

           

              

Az 1950-es években alapított színdiktátor, a Pantone 2019-re is meghatározta az év színét, mely a living coral, azaz az élő korall nevet viseli.

            

„Élénk és életigenlő narancs egy kis arany felhanggal” – így jellemzi a Pantone 2019 színét.

                 

  • élénk, mégis lágy, könnyed
  • melegséget, meghittséget áraszt
  • megnyugtató, ugyanakkor energikus szín, élénkítő és életerősítő hatással bír
  • optimizmust és boldogságot jelképez
  • egyszerre hat a szemre és az elmére
  • természetben is fellelhető szín (gondoljunk a korallzátonyokra, a rózsaarany árnyalatú halakra)
  • a digitális technika és a média társadalomra gyakorolt hatásaira reagál – a modern, rohanó világunkban élményeket, kapcsolatokat keresők kikapcsolódásához, örömteli tevékenységeikhez kíván hozzájárulni ez a kedves, bájos, barátságos, barackos árnyalattal átszőtt szín

         

„Ahogy környezetünk egyre zordabb, úgy válunk mi is egyre hidegebbé és egymástól távolivá. Reméljük, hogy a korallzátonyok inspirálta szín lágyságával és élénkségével melegséget visz majd mindenki életébe. Időnk nagy részét a digitális világban töltjük, melyben üdítő kikapcsolódást nyújt a Living Coral kedvessége. Van ebben a színben valami barátságos, meleg és optimista jelleg, ami a design és az otthonok tereiben is népszerűvé teszi.” – magyarázza Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute ügyvezetője.

           

             

             

           

           

A design világa mellett a nyomdaiparban, a divatvilágban, szépségiparban, építészetben, lakberendezésben, különböző tárgyakban és nem mellesleg a természetben egyaránt visszaköszön az év színe.

            

Remek inspirációk!

          

TERMÉSZET

                  

                     

               

                 

                

             

           

ÉPÍTÉSZET

             

                

            

         

LAKBERENDEZÉS

         

            

             

       

TÁRGYAK

                

                 

                 

               

DIVAT- ÉS SZÉPSÉGIPAR

                 

          

              

GASZTRONÓMIA

                  

            

ESKÜVŐI ARCULAT, DEKORÁCIÓ

                

               

             

GRAFIKAI ANYAGOK

               

               

                   

              

              

WEBDESIGN

              

                 

És természetesen a living coral szín jól mutat egyéb színek társaságában is

              

               

            

          

           


           
Hogy tetszik az év színe, az élő korall? : )
Melyik munkádban fogod először alkalmazni? : )

          

Illusztrációk forrása: Pinterest

          

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.