5 gyakori hiba, melyeket szabadúszóként elkövetünk – Te ne kövesd el őket!

Szabadúszóként, vállalkozóként, az első munkáink során számos olyan „hibát” véthetünk, melyeket aztán jól megemlegetünk a későbbiekben. : ) Bejegyzésünkben most ezeket vesszük sorra.

          

A hibák „tanulópénzek”, azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, általuk fejlődjünk – akár a munkánk során, akár a magánéletünkben követjük el őket. Szabadúszóként, vállalkozóként számos kihívással kell szembenéznünk nap mint nap, bármikor kerülhet „porszem a gépezetbe”.

Mindez persze ne rettentsen el a szabadúszó munka/életmódtól! : ) Korábbi bejegyzésünkben alaposan körbejártuk ennek előnyeit (olykor hátrányait – ki hogyan fogja fel), és bemutattuk azt is, hogy a cégek miért választanak inkább szabadúszókat.

Ha még nem olvastad, itt az ideje! >>>

Miért választanak a cégek inkább szabadúszókat? Legyél Te is szabadúszó!

         

És akkor most nézzük meg, hogy milyen „tipikus” hibákat követhetünk el szabadúszókat, és ezeket hogyan tudjuk elkerülni!

         

1) Nem ismered azt a szót, hogy NEM – tudnod kell nemet mondani!

Szabadúszóként megteheted azt, hogy hol több, hol kevesebb munkát vállalsz, számolva azzal, hogy a bevételeid is ennek arányában alakulnak. Főleg kezdetben jellemző, hogy mindent mindenkinek elvállalsz, hiszen egyrészt muszáj teperni, muszáj gyakorlatot és referenciamunkákat szerezni, másrészt Neked is meg kell élni valamiből, és az első bevételeidet már hirdetésekre, profibb eszközök beszerzésére és továbbképzésre tudod fordítani, melyek önmagad és így vállalkozásod fejlesztése szempontjából elengedhetetlenek.

Jól vigyázz azonban, hogy kinek és mit vállalsz el! Tudod, a rossz ügyfél életed megrontója lehet! Ha már megteheted, hogy bizonyos ügyfeleknek és bizonyos munkákra nemet mondj, akkor tedd is meg! Hidd el, hogy sokkal többet ér a lelki nyugalmad, a rossz ügyfélre és munkára pazarolt időt és energiát inkább fordítsd sokkal jobb és hasznosabb elfoglaltságokra! Meglátod, a “NEM”-nek meg lesz a gyümölcse. : )

         

         

2) Mindent elvállalsz – specializálódj, ne vállalj el mindent!

Szorosan kapcsolódik az előző ponthoz.

Előnyös, ha több állon állsz, azonban mindenhez Te sem érthetsz, ha pedig olyan munkákat is elvállalsz, melyeket nem szívesen végzel, akkor az csak nyűg lesz, és a végeredmény sem a várt/elvárt lesz.

Tényleg azt csináld, amit szeretsz, amiben jó vagy, hiszen azt örömmel és jól fogod végezni, a profi végeredmény, a siker pedig biztosan nem marad el! Ha jobban vonz a grafikai munkák világa, mint a weboldalak világa (ha rettegsz a technika ördögétől : ) – bár technika ördöge mindenhol van : )), otthonosan mozogsz a grafikai programokban, szívesen alkotsz, kreatívkodsz, ügyesen bánsz a színekkel, betűtípusokkal, illusztrációkkal, akkor vesd bele magad a grafikai munkákba. Ha nem szeretsz „szöszölni” grafikákkal, de profin felépítesz egy weboldalt, jobban fekszik a „technika”, akkor nem kérdés, hogy a Te fő szolgáltatási területed a weboldalkészítés lesz.

Fontos, hogy specializálódj, egy-egy területre pozicionáld magad, és abban Te legyél a legjobb! Így célirányos szolgáltatásokat tudsz nyújtani ügyfeleidnek, a terület szakértője Te leszel, ügyfeleid is célirányosan hozzád fognak fordulni.

          

          

        

3) Szerződés nélkül – köss szerződést, mielőtt munkához látsz!

Könnyen megütheted a bokádat, ha úgy vállalsz el munkát, ha nem írtok róla szerződést az ügyfeleddel. A szerződés mindkét felet védi: az ügyfél azt kapja tőled, amit kért, annyit fizet, amennyit lefektettetek a szerződésben, Te pedig azt végzed el, amit megbeszéltetek, amit lefektettetek a szerződésben, és a munkadíjad sem marad el. Vitás esetben pedig bizonyítékként szolgál – de ilyenre talán nem kerül sor. : ) A szerződés megírása és aláírása ne legyen teher, még egy „apró-cseprő” munka esetén sem. Sok fejfájástól kímélhet meg. Ha nincs szerződés, akkor azt az ügyfél ki is használhatja, további munkákat is kérhet tőled, persze pluszban nem szeretne ezekért fizetni, és még az is lehet, hogy fizetés nélkül távozik. Ugye ezt Te sem szeretnéd?

           

         

4) Sokat dolgozni – csak mértékkel!

Szabadúszóként Te vagy egy személyben maga a munkavállaló, az asszisztens, a marketinges, a grafikus, a pénzügyes, a HR-es… és még sorolhatnánk. Vállalkozóként rengeteg szerepben kell (egyszerre) helyt állnod, ügyelni arra, hogy csak profi munkákat adj ki a kezedből, és a vállalkozásod háza táján is mindig minden rendben legyen. Kezdőként pedig tényleg sokat vállal az ember, főként a korábban említett okok miatt. A bűvös számod: 24/7 : ) Fontos azonban, hogy tarts mértéket, hiszen ha egyszerre túl sokat vállalsz, akkor hol egyik-hol másik feladatra biztosan kevesebb időd/energiád marad, a végeredmény sem lesz megfelelő, arra pedig végképp nincs szükség, hogy kikészítsd magad, és ezért ne tudj vállalni további munkákat. Pihenésre, kikapcsolódásra, énidőre, inspirálódásra mindig kell időt szakítani, már csak azért is, mert ezek is segítenek abban, hogy profi munkákat alkoss!

           

      

        

5) Túl olcsón adod magad – ne add lejjebb!

A munkadíj mindig nehéz kérdés: “óradíjban vagy projektalapon számoljak? a 25. módosítási kör után illene már több munkadíjat kérnem? mennyi fér bele a megadott munkadíjba?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket minden kezdő (de akár már gyakorlottabb) szabadúszó feltesz magának, napokig is rágódik azon, hogy mennyit merjen elkérni az elvégzett munkájáért.

Ha túl olcsón kínáljuk szolgáltatásainkat, akkor annak lehet egy olyan vetülete a külvilág felé, hogy ha olcsó, akkor biztosan alacsony színvonalú munkát végez. Már csak ezért se árazd magad alul, merd elkérni a munkád árát! : ) A jó munkához idő és sok energia kell, ez pénzbe kerül, és Te is pénzből élsz – ha ezt nem érti vagy értékeli az ügyfél, akkor “vessen magára”. : )

        

Webdesign tanfolyamunk végzett hallgatói esetében is bőven találunk példát sikeres szabadúszó karrierekre, melyekkel “Akikre büszkék vagyunk” e-bookunkban is találkozhatsz (a lista nem teljes!).

      

Bárhogy is döntenél, a WebdesignSuliban megfelelő képzést kapsz mind a későbbi munkavállaláshoz, mind pedig a vállalkozáshoz. 

A lehetséges hibák listája pedig itt van a szemed előtt, már csak el kell őket kerülni.

Hajrá! : )

          

JELENTKEZÉS >>> ITT!

       

         


        

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A felhasználói élmény fokozásra ún. cookie-kat használunk. Reméljük, nem gond számodra, ha mégis, kattints a további infó gombra.
OK, üzenet bezárása