A weboldal “lezárása” – avagy mit kell tudni a weboldal lábrészéről?

Bejegyzésünkben a weboldal záró elemét, azaz a lábrészt járjuk körbe, szemléltető példákkal együtt rámutatunk arra, hogy miért fontos és milyen szerepe van a lábrésznek.

         

A lábrész (footer) szintén a weboldal egyik legfontosabb eleme, hiszen általa egyfajta lezárást adhatunk a honlapot alkotó oldalaknak, nem mellesleg számtalan hasznos információ elhelyezhető benne.

               

A lábléc tehát a weboldal azon része, amely az oldal alján helyezkedik el, minden oldalon visszaköszön, ezzel befejezést, egyfajta alsó “keretet” adva az adott oldal tartalmainak, elemeinek. Ugyanakkor a látogatók számára is igazán fontos és praktikus blokk, hiszen sok olyan információt tartalmaz, melyeket gyorsan elérhetnek, a weboldal “belsejében” való továbböngészés nélkül. 

És bizony éppen a felhasználói konvenciókra, azaz a felhasználói szokásokra is alapozhatjuk a lábrész felépítését és tartalmait, hiszen a rutinos látogatók már pontosan tudják, hogy a weboldalakon általában az oldal alján, azaz a lábrészben találják meg azokat az információkat, melyekre gyorsan van szükségük, azaz például a különböző elérhetőségeket, kapcsolati adatokat, üzlet esetén annak nyitvatartását, webshop esetén a fizetési lehetőségeket, közösségi “ablakokat”, keresés mezőt, stb.

            

A weboldal megtervezése során, ahogyan a többi elemnél is, a láblécet és annak elemeit is érdemes előzetesen megtervezni, átgondolni azt, hogy milyen tartalmakat, esetleg funkciókat szeretnénk elhelyezni benne, mi az, ami kivitelezhető benne, így a konkrét megvalósítás során már ezek tükrében tudjuk kialakítani és formálni.

Keresőoptimalizálás (SEO) szempontjából is ajánlott gondolkodni a tartalmakról, ugyanis a keresőrobotok remekül be tudják olvasni a lábrészben elhelyezett tartalmakat, azaz célszerű olyan szöveges tartalmakkal és beszédes linkekkel is “megtűzdelni” a lábrészt, melyek szorosan kapcsolódnak az adott vállalkozáshoz, jól körbeírják a cég/szakember tevékenységét.

A lábrész létrehozásánál is ajánlott az egyszerű és áttekinthető, felhasználóbarát megoldásoknál maradnunk – ne legyen túlzsúfolt, azonban ne is vesszenek el benne az információk, megjelenése igazodjon a weboldal dizájnjához, ugyanakkor ne tűnjön ki, “szolidan a háttérben maradjon” – már csak éppen azért is, mert inkább funkcionális szerepe van (lsd. lezárás, hasznos tartalmak megjelenítése, SEO), mint dizájn szerepe. : )

             

 


      

A lábléc kialakítása lehet nagyon “minimál”, azaz mind felépítésében, mind tartalmában egyszerű, melybe szinte csak az egyetlen elem, például a “szerzői jog – copyright” szöveg kerül elhelyezésre.

                

            

 

A lábrészt azonban célszerű ennél bővebben is kidolgoznunk (lsd. előzőekben írtak), továbbá azért is, mert ma már több olyan kötelező elem feltüntetésére is szükség van, melyeknek éppen a lábrészben “jut” hely.

Amennyiben több információ kap helyet a láblécben, fontos, hogy minden elem megfelelően látható és olvasható, maga a lábrész blokk pedig könnyen áttekinthető legyen. Gyakori megoldás erre az oszlopos/hasábos/csoportos elrendezés – a tartalmak mennyiségétől függően több oszlopból is állhat a lábrész, a tematikusan összetartozó információk egy hasábba való rendezésével. 

           

            

 


           

Milyen tartalmakat, elemeket helyezhetünk el a weboldal lábrészében?

   

Kapcsolati adatok, elérhetőségek

Az elérhetőségek nagyon gyakran feltűnnek a honlapok láblécében, hiszen így az oldalra érkező látogatók könnyedén felvehetik a kapcsolatot az adott céggel/vállalkozással. Az elérhetőségek mellett elhelyezhetünk nyitva tartást, térképet is, hogy a vásárlók egyszerűen és gyorsan megtalálják az üzlet, a cég nyitva tartását és pontos címét – ha éppen nagyon gyorsan ezekre van szükségük, célirányosan itt keresik őket. 

         

Közösségi média ikonok és linkek

Szintén az “elérhetőségekhez” kapcsolódnak. Ezek az ikonok és hivatkozások lehetőséget kínálnak a látogatók számára, hogy a weboldal megtekintése után a cég/vállalkozás közösségi oldalaira egy kattintással elnavigálhassanak, ahol további információkhoz, tartalmakhoz juthatnak.

              

Logó és egyéb emblémák

Maga a logó is megismételhető a lábrészben (pl. egyszínű verzióban), de akár a vállalkozáshoz kötődő egyéb jelzők is, mint például minősítések, “címerek”, webshop esetén fizetési módok ikonjai, stb.

         

Navigációs menü, oldalak listája

A menüpontok, a főbb menüpontok, de akár csak néhány kiemelt oldal hivatkozása egyfajta “oldaltérképként” a lábrészben is megismételhetők, elhelyezhetők. Igazán hasznos elem lehet, ugyanis ha a látogatók végiggörgetnek az oldalon, könnyedén továbbnavigálhatnak a további tartalmak felé, anélkül, hogy vissza kellene görgetniük az oldal tetejére, a fejrészben található menüsorhoz (ha nincs “sticky”, azaz ragadós, vagyis mindig látható fejrész+menüsor a weboldalon). Nem mellesleg SEO szempontból is hasznosak a menüpontok. 

           

“copyright” 

A lábrészben kap helyet az oldal tartalmait védő “copyright” felirat is. 

           

Kötelező elemek, nyilatkozatok

A lábléc ad helyet a kötelező elemeknek, mint például Impresszum, Adatvédelmi nyilatkozat, ÁSZF, egyéb jogi nyilatkozatok. Ezek természetesen csak kattintható hivatkozások, ha lekattintjuk őket, akkor jutunk el az adott tartalom saját oldalára. 

            

Legfrissebb blogbejegyzések

Amennyiben vannak blogbejegyzések, hírek az oldalon, érdemes a legfrissebbek bejegyzéseket, azok kattintható címeit (akár leaddel, azaz bevezetővel együtt) elhelyezni a láblécben, hiszen ezek a gyakran frissülő elemek keresőoptimalizálás szempontjából nagyon fontosak.

             

Rövid “bemutatkozás”

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy “a honlap egysoros leírása”, vagyis a lábrészben nem árt feltüntetni a vállalkozás nevét, valamint kulcsszavakkal körbeírni a tevékenységét – SEO szempontjából szintén nagyon előnyös. Azonban akár rövid, lényegtörő, többsoros bemutatkozással is bátran lehet dolgozni. 

              

Ajánlások

Nem “megszokott”, de keresőoptimalizálás, vagyis kulcsszavak szempontjából is előnyös, ha néhány bizalmi/hitelességi faktor, azaz például ügyfélidézet is helyet kap a lábrészben. 

             

Kereső

A keresés mező számára ideális helyszín a lábrész is (fejrészben is elhelyezhető), hiszen így ez is mindig kéznél van.  A keresési lehetőséggel segíthetjük a látogatókat az őket érdeklő, weboldalon szereplő tartalmak megtalálásában. 

              

Hírlevél feliratkozás

Az érdeklődők gyakran keresik fel a weboldal láblécét, ahol szintén van lehetőségünk cselekvésre, konverziók végrehajtására (pl. feliratkozás) ösztönözni őket (ahogyan ezt tesszük a weboldal többi részén). Például hírlevélre való feliratkozásra is buzdíthatjuk őket, a lábrészben is (a weboldal többi részén is kerüljön elhelyezésre) elhelyezhetjük a feliratkozó űrlapot.

            

“Felfelé mutató nyíl”

Manapság szintén gyakran találkozhatunk a lábrész jobb oldalán elhelyezett kis nyíl “ikonnal”. Ennek mindössze annyi a funkciója, hogy ha a látogató rákattint, akkor rögtön az oldal tetejére ugrik, így nem kell hosszadalmasan visszagörgetnie az oldal tetejére (például azért, hogy visszajusson a menüsorhoz).

         

Fizetési és szállítási módok

Amennyiben az oldalon termékek árusítása történik, webshopról van szó, érdemes elhelyezni a fizetési és akár a szállítási információk hivatkozását is ebben a blokkban. 

            

             

           

Hoztunk is néhány “sablont”, inspirációt a hatékony lábrészhez:

                 

           

             

                

             

             

           

               

 


                

BÓNUSZ

        

HIBÁK, melyeket gyakran elkövetünk a weboldal lábrészének kialakítása során:

  • Olvashatatlan tartalmak – Számtalanszor előfordul, hogy rengeteg tartalom zsúfolódik be a lábrészbe, melynek hatására a szöveges tartalmak betűméretét csökkentjük, ezért ezek az elemek szinte már-már olvashatatlanokká válnak, a funkciók nehezen lesznek használhatók, stb. A lábrészben is ügyeljünk a vizuális hierarchiára, az arányos méretezésekre, a jól olvashatóságra és használhatóságra.
  • Szükségtelen elemek, tartalmak – Sok esetben olyan tartalmak is elhelyezésre kerülnek a lábrészben, melyek igazából szükségtelenek vagy nem a lábrészben van a helyük. Éppen ezért fontos, hogy csak a legfontosabb elemeket, linkeket, menüpontokat, a lábrészbe való tartalmakat helyezzük el a lábrészben.
  • Értelmetlen menüpontok, hivatkozások – Jellemző, hogy a lábrészbe sok menüpont, hivatkozás kerül. Röviden, tömören és úgy kell elnevezni a menüpontokat, a linkeket a lábrészben is, hogy az érdeklődők pontosan tudják, hogy kattintás után hova juttatják őket, milyen tartalmakhoz navigálnak.

             

 


          

Neked is van a tarsolyodban ötlet/példa hatékony és kreatív lábrészre? : )

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.