A következő tanfolyam indul

2017. szeptember 21.
vegzett_hallgatok-

Akikre büszkék vagyunk – végzett hallgatóink – Szitár Laura

Szitár Laura azért vágott bele tavaly a webdesign tanfolyamba, hogy saját vállalkozását tudja ilyen irányba tovább bővíteni, fejleszteni. Jó döntésnek bizonyult, hiszen Laura a boltberendező tevékenységét online szolgáltatásokkal, arculattervezéssel is ki tudta egészíteni. Nem mellesleg két kisgyermek édesanyja, tehát ő is család mellett tanul(t) és vállalkozik.

Volt-e valami szakmai előképzettséged, vagy a nulláról indultál, amikor belevágtál a webdesign tanfolyamba? 

Eredetileg közgazdász vagyok. Reklám szakirányon végeztem. Dolgoztam magyar és osztrák reklámügynökségnél is, ügyfélkapcsolati részlegen. De mindig is szerettem sok időt tölteni a „kreatívok”-nál. Megnézni, hogy mit  és hogyan csinál a grafikus, a szövegíró, a designer stb. Amikor elkezdtem a tanfolyamot, akkor részmunkaidőben egy osztrák alapítványnál dolgoztam illetve pluszban volt egy saját mikrovállalkozásom is, a Boltberendező. Üzletek tervezésében, kivitelezésében segítünk, illetve saját tananyagaink is vannak azok számára, akik maguk szeretnék felfrissíteni vagy optimalizálni a bolt belsőt és a kirakatot. A Boltberendező egy bloggal indult, ami hamar egy honlappal is kiegészült. Mindkettőt én készítettem. Igazából kb. 15 éve volt, amikor az első blogomat alakítgatni kezdtem. Belenéztem a sablonba és próbáltam egyedivé formálni. Idővel megtanultam, ellestem a netről pár dolgot, aztán elérkezett az idő, hogy szerettem volna profibbá válni.

Milyen szándékkal/miért iratkoztál be a webdesign tanfolyamra?

A vállalkozásomat szerettem volna ilyen irányban tovább bővíteni. A boltberendezések kapcsán többször felmerült, hogy az adott üzletnek kellene Facebook oldalt, weboldalt vagy akár webshopot is készíteni. Arra gondoltam szuper lehetőség lenne, ha ezt házon belül mi is vállalni tudnánk.

A tanfolyam végeztével mi volt az a terület, ami igazán megfogott, és úgy érezted, hogy erre kell tovább menned?

Némi WordPress tudással már rendelkeztem, ezért nekem a Photoshop, Illustrator kezelés, illetve az arculattervezés részek tetszettek a legjobban. Ezek voltak számomra a leghasznosabbak. Azóta is folyton új logókon töröm a fejem, illetve nagyon jól jön, hogy könnyebben, gyorsabban tudom fotómontázsok által is bemutatni az ügyfeleknek az ötleteimet.

Hol hasznosítottad elsőként a tanultakat, milyen munkáid adódtak a tanfolyam elvégzése után, milyen felkéréseket kaptál?

Kaptam felkérést webshop készítésre is, illetve számos kisebb megkeresés révén több logót/arculatot is terveztem a tanfolyam elvégzése óta. Időközben megszületett második kisfiam is, ezért a nagyobb megrendelésekkel csak ez után fogok tudni foglalkozni.

Jelenleg mivel foglalkozol, hol, hogyan dolgozol? Hol találkozhatunk Veled, a munkáiddal?

Jelenleg gyesen vagyok, illetve azokban az órákban, amikor a picur alszik itthonról dolgozom. Viszem tovább a Boltberendezőt és igyekszem útjára indítani a Webboltberendezőt.

Összességében mit gondolsz, megérte elvégezni a webdesign tanfolyamot?

Mindenképpen megérte. Sokat tanultam, mindig szívesen és lelkesen álltam neki a leckéknek. Megszereztem egy biztos webdesign alap tudást, amit később bármikor saját erőmből tovább bővíthetek.

Mit javasolnál azoknak, akik a webdesign tanfolyam elvégzését fontolgatják?

Vágjanak bele, nincs veszteni valójuk! 😉 Szeretni fogják.

 

Laura saját vállalkozásának arculati elemei és néhány kiadványa:

Boltberendezo_nevjegy

Boltberendezo_Fotor

compact-tanacsadas_Fotor

e-book-popup_Fotor

e-magazin-kirakat1év_Fotor

e-magazin-kisokos_Fotor

 

Laura további munkái:

bistro_uj_Fotor

asztalosmuhely_Fotor

 

Hozzászólások