Tankolj fel betűtípusokból!

Jobbnál-jobb betűtípusokból sosem elég! : ) Bejegyzésünkben mutatjuk is, hogy milyen fontokból tankolj fel.

               

Igen, tudjuk, tapasztaljuk, hogy könnyű elcsábulni, és bőséges fontkészletet vagyunk képesek felhalmozni a számítógépünk, és így a grafikai programjaink betűkészletében is. A „majd jó lesz valamikor valamire-sose lehet tudni, hogy mikor lesz éppen erre szükségem-lehet, hogy egyszer éppen ez lesz egy világhírű brand logójának alapeleme” – és hasonló megfontolásokból megragadunk minden alkalmat, hogy újabb darabbal bővítsük fontkészletünket. Ezzel alapvetően nincs is baj, de majd ne csodálkozzunk, ha egy-egy munkához a bőség zavara miatt órák/napok múlva tudunk megfelelő betűtípust, betűtípusokat kiválasztani. : ) Szóval csak mértékkel vadásszunk a fontokra! : ) Az időnkénti szelektálás sem árt: a kevésbé használt, megunt betűtípusokat egy kattintással törölhetjük (és persze rögtön újakkal is pótolhatjuk őket, de az már egy másik történet : )).

        

Designerként fontos alapeszközeink közé tartoznak a betűtípusok. Igazából nehéz olyan munkát mondani, melyhez ne lenne szükségünk fontokra, legyen szó grafikai munkáról (pl. szórólapról, kiadványról) vagy éppen weboldalról. Éppen ezért nem árt, ha van a tarsolyunkban néhány olyan font, melyek szó szerint bármikor jól jöhetnek. Természetesen adott arculattól, adott témától is függ, hogy milyen betűtípusokat alkalmazunk, ebben az esetben célzott keresésre is szükség lehet, a skála igen széles, de jó, ha az alaptípusokból van némi készletünk, hogy tényleg legyen mihez nyúlnunk.

          

betutipus_kombinaciok

    

        

Weboldalakhoz alapvetően a Google webfontokat használunk. Ezek böngészőfüggetlenek, tehát nem kell aggódnunk, hogy egyik-másik böngészőben más, behelyettesített betűtípusokkal jelennek meg a szöveges tartalmak a weboldalon. További előnyük, hogy a honlapon alkalmazott fontokat nem kell például sem a számítógépünkön, sem a tárhelyünkön tárolnunk.

         

A Google webfontokról (bónusz eszközökkel együtt) itt írtunk:

Google webfontok – Te is használod őket?

00

   

      

Grafikai munkákhoz (brandtől, témától is függően) számos fontletöltő helyről szerezhetünk betűtípusokat és telepíthetjük azokat a számítógépünkre:

Betűtípusok beszerzése és telepítése

borito

       
         

Nézzük is, hogy milyen betűtípusokból tankoljunk fel!

Inspiráló fontgyűjtéseket, táblákat is hoztunk! : )

       

Egyszerű talpas és talpatlan fontok

Törzsszövegekhez, hosszú szöveges tartalmakhoz egyszerű, letisztult talpas, illetve talpatlan betűtípusokat (akár együtt, akár külön-külön) célszerű választani, hiszen alapvető fontosságú a szövegek jól olvashatósága – ezt ilyen típusú betűkkel tudjuk 100%-osan garantálni.

A legjobb választások közé tartoznak azok a betűtípusok, melyek többféle betűvastagsággal rendelkeznek. Ez nagyon klassz, kreatív lehetőség számunkra, hogy bátran variáljunk velük. Többféle kiemelésre és szép, átlátható szedés kialakítására ad lehetőséget.

          

sans_serif_fonts

        

talpas_fontok

          

tobbfele_szedes

         

  

Big&bold karakterek

Minél nagyobb, kövérebb, annál jobb – hirdetik a legújabb tipográfiai trendek. A nagyméretű, széles, kiemelt, boldozott, erőteljes, hangsúlyos, kontrasztos betűk, karakterek kerülnek főszerepbe.

Akár talpatlan, akár talpas betűtípusokban gondolkozunk, jó a tarsolyban tartani belőlük tehát vaskosabb típusúakat is. Remekül lehet társítani őket az egyszerű, letisztult vékonyszárú fontjainkhoz is.

          

big_bold_fonts

          

big_bold_fonts_

          

big_bold_fonts_2

  

    

Kalligrafikus/kézírásos betűtípusok

Címekhez, címsorokhoz, idézetekhez remek választások. Fiatalos, csajos témákhoz elengedhetetlen kellékek, a művészi, kreatív, kézműves brandek fő arculati elemei. Elegáns, laza és bohém stílust egyaránt felidézhetünk velük, arról nem is beszélve, hogy még ezen betűcsaládon belül is sokféle kivitelezésű, többfajta fonttal találkozhatunk – a tusvonallal megrajzolttól kezdve egészen a festett hatásúig, az önmagában mutatóstól a csavarásokkal, ívelésekkel megtűzdelt karakterekig.

      

kalligrafikus_1

           

kalligrafikus_2

          

kalligrafikus_3

      

       

Díszbetűk

Ezeket ugyan ritkán használjuk, de ha használjuk, akkor nagyon ütős karakterekkel dolgozunk az ütős hatás érdekében. Többnyire csak egy-egy szóhoz/felirathoz használjuk őket, hiszen egyrészt díszítettségüknél fogva nehezebben is olvashatók (erre külön is oda kell figyelni!), másrészt sok(k) lehet belőlük.

        

diszfont_1

   

diszfont_3

      

        

„Blackletter”, „Old school” stílusú fontok

Bizonyos témákhoz nem is találhatnánk találóbb fontokat – gondoljunk csak a pasis témákra (barber shop, stb). Egy-két darab ezekből is jöhet.

      

blackletter

         

blackletter_2

       

         

+ Dingbat-ek

A dingbat-ek betűképek, szimbólum-fontok. A dingbat-készletekben komoly és összetett alakzatok, ábrák is megtalálhatóak szinte minden témában és stílusban, és bizony mi ezeket remekül tudjuk hasznosítani design munkáinkban. Tulajdonképpen vektoros alakzatok helyett használhatjuk őket (betűk lévén ezek is vektorosak), nem kell külön ilyen alakzatokat rajzolnunk, beszereznünk. Milyen jól jönnek például elérhetőségek ikonjaiként, vagy éppen egy nyíl vagy egy kis ornamentika is sokszor kapóra jön.

         

dingbat

       

dingbat_2

      

       

A dingbat-ekről a Designakadémia blogján írtunk bővebben:

Ismered a dingbat-et?

     

      

Fontgyűjteményeinkből is bátran csemegézzetek!

Fontgyűjtemény – Talpatlan betűtípusok
Fontgyűjtemény – Talpas betűtípusok
Fontgyűjtemény – Minimál stílusú betűtípusok
Fontgyűjtemény – Kalligrafikus betűtípusok

    

   


        

Két dolgot ne felejts!
Éppen egy tipográfus, David Jury tipográfus megállapítása vág ide: „A szabályok megszeghetők, de sohasem hagyhatók figyelmen kívül” – A tipográfiai és betűkeverési szabályok betartására fordítsd át ezt a bölcs megállapítást! : )
Arculathoz ne a számítógéped alapértelmezett betűkészletéből válassz fontokat! : )

     

2 hozzászólás a témában - “Tankolj fel betűtípusokból!”

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.