Hatáskeltés színekkel a webdesign-ban

Színek – „szavak nélküli üzenetek”. Lássuk, hogy a weboldalakon, a webdesignban hogyan lehet különféle hatásokat kiváltani a színekkel.

 

Hatást gyakorolni színekkel alapvetően kétféleképpen lehet:

 

 

1. színharmóniával

2. színellentéttel

 

Lássuk, miről van szó. A színkörön egymás mellett elhelyezkedő színek harmonizálnak egymással, míg az egymással szemben lévők ellentétet képeznek.

 

Színellentét

Az alábbi weboldalak kiváló példái a színellentéttel való hatásgyakorlásra. Mindegyiknél megfigyelhető az éles kontraszt, mely felhívja magára a figyelmet. Alighanem a kontraszt a legjobb eszközünk arra az esetre, ha mindenképpen szeretnénk megragadni a figyelmet.

Figyeljük meg, hogy az alábbi példákban szereplő színek pontosan egymással szemben helyezkednek el a színkörön. 

 

Színellentét sárga és kék között, kevésbé éles kontrasztokkal

 

A narancs és a zöld már nem pontosan egymással szemben helyezkednek el a színkörön, így sokkal lágyabb az ellentét. Érezhető, de már nem igazi színellentét.

 

 

Színharmónia

Kanyarodjunk a színharmónia felé. Azok a színek harmonizálnak egymással, amik a színkörön egymás mellett helyezkednek el. A színharmónia mindig nyugodtabb összeállítást, kiegyensúlyozottabb stílust és kevésbé feltűnő megjelenést tesz lehetővé. Közel sem ragadja meg úgy a figyelmet, mint a színellentét az éles kontrasztokkal. Színharmonikus összeállításoknál gyakorta találkozunk ugyanazon szín árnyalataival. Nézzünk néhány weboldal design t a színharmóniára. 

 

A narancs és piros különböző árnyalatai alkotják ezen a weboldalon a színharmóniát.

 

Barnás, föld színek tökéletes harmóniában ezen a weboldalon.

 

 

Monokróm

Akad aztán olyan is, amikor a dizájner a minimumból akarja kihozni a maximumot. Tökéletes példa erre az alábbi monokróm összeállítás. A fehér mellett mindössze egyetlen színt használt fel a tervező, mellyel tökéletes kontrasztot ért el, maximálisan felhívva magára a figyelmet.

 

Egyszerű, de nagyszerű ez a monokróm webdesign.

 

 

Pasztell

A színharmónia sokak által különösen kedvelt színválasztása a pasztell színek. Halvány, “fagyi” színek, melyekkel tökéletes édes hatást lehet elérni. Jól alkalmazható még a retro irányvonalú website-okon is.

 

Pasztell színek a webdesign-ban

  

 

A halvány pasztell árnyalatokra jó példa még az alábbi zöldes beütésű weboldal is. Figyeljük meg, hogy a zöld a fehérrel milyen nyugis, harmonikus összehatást eredményez. Többek között nyugtató hatása miatt alkalmazzák a kórházak falain is. De bolondítsuk csak meg egy kis feketével! Máris őrületesen vad kompozíció válik belőle.

 

A zöld a fehérrel nyugalmat áraszt.

 

 

Sötét színekkel kombinálva a zöld megvadul, nyugtalan hatást kelt.

 

 

A színek keverésének szabályán túl még számos más írott és íratlan szabálya van a dizájnos weboldal tervezésnek.

Tipográfiai alapelvek, betűkeverés szabálya, tervezéselmélet, stb… Olyan törvényszerűségek, amiket nap mint nap látunk az online és offline médiában, s fel sem tűnik számunkra, annyira természetesek. Erről a számunkra tetszetős és természetes hatásról grafikusok, kiadványszerkesztők és webdesignerek gondoskodnak. A Profi Otthoni Webdesign Tanfolyamon Te is megtanulhatod a weboldal tervezés és készítés elméleti és gyakorlati lépéseit. Kattints a részletekért >>

 

 


 

2 hozzászólás a témában - “Hatáskeltés színekkel a webdesign-ban”

  1. Tetszik a cikk, ahogy minden, amit átböngésztem és elolvastam, minden érthetően le van írva, alig várom, hogy elkezdődjön a tanfolyam. A medvére felfigyeltem :)))

  2. Minél többet olvasok a tanfolyamról annál inkább érzem nagyszerűségét. Minden bejegyzés érthetően van megfogalmazva,szinte látom magamelőtt. A most induló tanfolyamon mindenképpen ott szeretnék lenni,remélem sikerül megoldani.

Hozzászólás a(z) Judith bejegyzéshez Mégsem válaszolok

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A felhasználói élmény fokozásra ún. cookie-kat használunk. Reméljük, nem gond számodra, ha mégis, kattints a további infó gombra.
OK, üzenet bezárása