Valahol el kell kezdeni…

Ez a bejegyzés nem más, mint egy kis biztatás. Biztatás nemcsak a már meglévő vagy leendő webdesigner tanoncoknak, hanem mindenkinek, az élet minden területére. : )

 

Minden ember más és más. Hallgatóim közül míg egyesek bátran terveznek és megmutatják magukat, a munkáikat már a tanulási időszak alatt is, mások örökké elégedetlenek magukkal és halogatják önmaguk és munkáik közszemlére tételét, mondván amíg nem tökéletes, addig nem adják ki a kezükből. A tökéletességre törekvés nagyon szép dolog. Azonban fontos tudni, hogy ilyen nem létezik. Törekedni kell a tökéletes munkára, de valójában nincsen tökéletes munka. Ebben a szakmában meg különösen, hiszen itt nagyon sok minden úgymond “ízlés dolga”. Lesz, akinek tetszik és lesz, akinek nem.

Én mindig azt mondom, hogy meg kell találni az egyensúlyt a “még nem állok készen” és a “tökéletes” között.

 

 

Valahol el kell kezdeni…

Véleményem szerint nem az a balga, aki felkészül és megmutatja magát, még ha nem is tökéletes, még ha van is mit tanulnia, sokkal inkább az a balga, aki addig-addig halogatja a felszínre törést, míg végül óhatatlanul kizárja magát a jókból, mint az elismerés, a dicséret, az építő jellegű tanácsok.

 

A több mérföldes út is az első lépéssel kezdődik – ahogy a mondás tartja. Nem szégyen az, ha tudod, hogy hol, hogyan kezdted és képes vagy fejleszteni önmagadat, eljutni egy magasabb szintre.

Mindig példaként említem azon ambiciózus hallgatóimat, akik már a tanulási időszak alatt kapnak megrendeléseket. Felvállalják a gyakorlati munkáikat, bátran megmutatják a Facebook oldalukon, az ismerőseiknek, stb… és hamar megtalálja őket egy alkalmi megrendelő. Persze ezek csak kisebb megrendelések. Egy logó, egy névjegykártya kezdetben nem a Kánaán, de valódi megbízás, valódi pénzért, valódi tapasztalatért. És bizony a tapasztalat által fejlődünk leginkább, a tapasztalat az, amit könyvekből nem lehet megtanulni.

 

 


 

4 hozzászólás a témában - “Valahol el kell kezdeni…”

    1. Cziráki Barbara

      Azokat kívánom biztatni, akik felkészültek és rajtra készek. Hogy ne toporogjanak, ne féljenek. Természetesen akinek még vannak hiányosságai, annak nem árt jobban felkészülni. De pontosan azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert azt látom az élet minden területén, hogy sokan bár felkészültek, akkor sem mernek, mondván hogy még nem tökéletes… Tökéletes a tudás és a felkészültség sosem lesz. Mindig van új, mindig van okosabb, mindig van jobb. De törekedni kell és tapasztalni 🙂

  1. Farkas Anikó

    Nagyon jónak találom, hogy arra biztatod az olvasóidat, hogy minél előbb lépjenek, ha már valami mellett döntöttek.
    Mint ahogy szokták mondani: a rossz weblap is jobb, mint a semmilyen – elvégre az érdeklődőknek egy nagyon egyszerű oldalon is ajánlhatsz valamit a feliratkozásért cserébe.
    Grat.

    1. Cziráki Barbara

      A rossz weblap konkrétan a legritkább esetben sem jó, nekem ez a véleményem, de tény, hogy annál még egy nagyon egyszerű weboldal is jobb, mint hogy valakit nem lehet megtalálni a neten. A webdesign tanfolyam hallgatói egyébként nagyon klassz, összetett, dinamikus weboldalakat készítenek, de kétség kívül egy egyszerű feliratkoztató oldal is hasznos és kellhet bizonyos esetekben.

Hozzászólás a(z) Cziráki Barbara bejegyzéshez Mégsem válaszolok

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.