2017 színe – greenery

A Pantone – „a színdiktátor”, amely színtrendjeivel, színskáláival, színpalettáival iránymutatást ad kreatív területek, mint például a design vagy a divat számára – 2017-re is meghatározta az év színét, amely a „greenery” névre hallgat.

  

2016 színei igen halványak, finomak voltak, ezek a púderrózsaszínű Rose Quartz és a halvány liláskékes, pasztellkék Serenity színek voltak, ehhez képest az új évben már egy sokkal élénkebb, frissebb szín hódít.

A Pantone kisfilmjének kezdő képkockáin fel is tűnnek 2016 színei, majd az új szín bemutatására kerül sor.

 2016_szinei

 

Mit is takar ez a „greenery” szín?

A magyarul lombzöldnek nevezett szín a friss, üde zöld, amely egyrészt felidézi a tavaszt, az ébredő természetet, a növények megújulását, újjászületését. Ugyanakkor ez a zöld szín az ember természettel való (újra)összekapcsolódását („vissza a természetbe”), valamint az emberek egymással való kapcsolatkeresését is szimbolizálja, egyfajta megnyugvást (a zöld egyébként is a nyugalom színe) ebben a viharos társadalmi és politikai színtérben. A zöld, az öko, a bio, az újrahasznosítás, a környezet-és energiatudatos mint fontos hívószavak most, az év színe témában is abszolút helytállóak.

 

Ez a zöld szín felfrissít, megújít, erőt ad, új tettekre inspirál.

 

2

 

2

 

3

 

 

A minket körülvevő természetben is ez a szín fedezhető fel – ahogyan ezt már meg is teszik a zöldet kereső fotósok.

 

3_1

 

3_2

  

 

2017 színe az élet szinte minden területére beáramlik, mint például:

  

Design, grafika területén

 

4

 

5

  

 

Divatban

 

6

 

7

 

 

Lakberendezésben

 

8

 

9

 

 

Esküvők, virágkötészet területén

 

10

 

11

 

 

Egyéb területeken

 

12

 

13

 

13_3

 

 

Ezt az üde zöld szín remekül helyt áll más színek társaságában is, mint például:

 

17

 

14

 

15

 

16

 

 

Webdesign, grafikai munkáinkban is bátran elővehetjük az év színét, főként akkor, ha az adott témához is éppen passzol. : )

Ha az év során találkoztok olyan kompozícióval, amely ezeket a színeket vonultatja fel, feltétlenül küldjétek el nekünk!

 

 


 

Hajrá greenery! : )

 

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.