Ingyenes képlelőhelyek, amiket szeretünk

Amikor egy munkához fotókat keresünk, valószínűleg egy képügynökség oldalán fogunk szétnézni, már csak azért is, mert a fotókat legálisan szeretnénk használni. A Google képkeresője nem valószínű, hogy jogtisztán használható képeket hoz fel találatnak, sőt inkább jobb, ha ezekkel nem is próbálkozunk, mert szerzői jogvédelem alatt állhatnak.

 

A képügynökségekről

Sokféle képügynökség létezik. Van, ami ingyenes, van ahol fizetni kell a képekért, és van, ahol mindkét verzió megtalálható. Van olyan, ahol például a fizetős képek mellett időnként kapunk nagy méretű stock fotókat a regisztrációért cserébe, esetleg olyan is akad, ahol az adott kép kis méretben ingyenes, nagyobb mértben már fizetős, stb.

Sok mindent mérlegelni kell, hiszen például weboldalhoz a kis felbontás miatt a kisebb képek is jók lehetnek, viszont nyomtatásra, ahol 300 dpi-s felbontással kell dolgozni, oda csak a nagy méretű képek jók.

 

Fizetni, de mennyit?

A legtöbb ügynökségnél több fizetési mód áll a rendelkezésünkre, többféle csomag van, a heti 10-20 képtől a havi 4-5 képig. De sok esetben egyenként is vásárolhatunk képeket. Havi vagy egyszeri nagyobb díjat kell fizetni, amiért cserébe bizonyos számú kreditet kapunk, és azt tudjuk tetszés szerint felhasználni. A kisebb képek 1-2 kreditesek, a nagyobbak, vagy például a vektorfájllal együtt lévők akár 30 kreditesek is lehetnek.

Érdemes tehát jól átgondolni, mikor és milyen képet vegyünk meg. A legtöbb esetben segítség lehet, hogy ingyenesen letölthető a kép, amely ugyan kis méretű és vízjelezve van, de ki tudjuk próbálni, hogy az adott kép megfelel-e a projektünkhöz. Így nem kell feleslegesen megvenni a képet, aztán kiderül, hogy mégsem jó…

 

 

Nézzünk néhány képügynökséget és képlelőhelyet! 

Felhívom a figyelmet arra, hogy a képek jogszerű felhasználhatóságát, ún. licenc jogát mindenki ellenőrizze letöltés előtt az adott weboldalon, mert ez mindenütt más és más lehet.

 

 

Dreamstime

Fizetős és ingyenes képeket is találhatunk, az ingyenes fotók regisztráció után érhetők el.

 

 

 

FreeImages

Régebben sxc.hu néven futott az oldal, mely jól utal rá, hogy eredetileg magyar kreáció. Elég jó minőségű és nagy méretű képeket is találhatunk itt ingyen, mindenképpen érdemes a kedvencek közzé tenni.

 

 

 

Flickr

Igazán szemrevaló fotók tárháza. Az ingyenes fotók fiók regisztrálását követően érhetők el.

 

 

 

Every Stock Photo

Éppen megújul – kíváncsian várjuk! : )

 

 

Picjumbo

Kiváló fotók, nagy méretben, ingyenesen is. Kötelező darab : )

 

 

 

Vecteezy

Kulcsszavas kereséssel és egyéb szűrők alapján keresgélhetünk a Creative Commons licenc-el bíró ingyenes fotók között.

  

 

 

DesignersPics

Személyes és kereskedelmi használatra egyaránt engedélyezett fotók tárháza. Kategóriákba rendezve is megtaláljuk a fotókat.

 

 

 

Depositphotos.com

Ha pedig igazán klassz, valódi stock fotókat szeretnénk vásárolni olcsón és jogtisztán, akkor a már magyar nyelven is elérhető depositphotos.com a nekünk való. Jó szívvel ajánljuk, válogass bátran!

  

 

 


 

Jó fotógyűjtögetést kívánunk! : )

 

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.