“Tiszta, rendes” gyakorlati munka hallgatóinknak

Hallgatóink számára ismét remek gyakorlati munkával állhattunk elő, melynek eredményéről most bejegyzésünkben be is számolunk. 

 

A WebdesignSuli aktív és végzett hallgatói újabb kreatív pályázatban mérethették meg magukat, alkalmazva, hasznosíthatva mindazt az elméleti és gyakorlati tudást, melyet a Webdesign Tanfolyam keretében sajátíthatnak el.

                 

Bizony, a webdesignerré való képzésük első részében – igencsak alaposan – grafikai tervezéselmélettel ismerkedhetnek meg, majd elmélyedhetnek az arculattervezés világában, végül élesben is kipróbálhatják magukat, hiszen a számos tanfolyami gyakorló feladat mellett valódi megrendelőknek is tervezhetnek. Az alkotás, a gyakorlás tehát soha nem áll a tanfolyam keretein belül, sok-sok lehetőség kínálkozik hallgatóink számára, hogy “edződjenek”, tapasztalatokat, gyakorlatokat szerezzenek. Legyen szó ismerősi megbízásról vagy éppen pályázatról, ezek a munkák sok esetben további felkéréseket, együttműködéseket alapoznak meg, illetve nem egy esetben komoly referenciamunkák is lesznek, melyek – portfólióba gyűjtve – jól jöhetnek vállalkozás, szabadúszó karrier elindítása esetén is. Nem csalás, nem ámítás, de hallgatóink már a tanfolyam során is igyekeznek több lábon állni, megszerezni első munkáikat, majd a tanfolyam elvégzését követően – akár hátrahagyva korábbi (“aktatologatós”) munkahelyüket, karrierjüket, sőt nem egy esetben korábbi életüket – önálló vállalkozásba kezdenek, szakemberek, vállalkozások számára kínált színes szolgáltatási palettával felvértezve.

Egy kis ízelítő a sikersztorikból, arról, hogy ki miért vágott bele a tanfolyamba, hova jutott, hol tart most, milyen tervei vannak a jövőre nézve >>>

            

  


             

A Webdesign Tanfolyam során tehát több alkalommal is lehetőség nyílik arra, hogy hallgatóink éles megrendelői megbízásoknak tegyenek eleget.

            

valódi megrendelő, valódi elvárások
=
100% gyakorlat, 100% referenciamunka

            

Hallgatóink ezúttal logótervező pályázatban vehettek részt, melynek során egy kedves, szorgos takarítónő induló vállalkozása számára tervezhettek logót.

          

Takkernéni pikk-pakk rendet tesz az otthonokban, Takkernénit mindenki imádja, és kézről-kézre adják a telefonszámát a háziasszonyok. : )

          

Hallgatóink viszonylag szabad kezet kaptak, ugyanis a megrendelőnek különösebb megkötései nem voltak a logó dizájnjára vonatkozóan (pl. színek, betűtípusok, forma), mindössze annyit kért, hogy

  • a logó is szerethető legyen, szerethető márkát tükrözzön, hiszen Takkernénit is mindenki imádja
  • a logóban szerepeljen egy szerethető motívum, tehát ne pusztán betűlogó legyen, de nincs megkötés arra vonatkozóan, hogy a motívum mit ábrázoljon, de ebben a témában már-már elcsépeltnek számító seprű ikon semmiképp se legyen

            

Hallgatóink kiválóan vették az akadályokat, a megadott határidőig rengeteg logóterv érkezett.

           

           

Ééés akkor elsőként jöjjön a győztes pályamunka!

                

Vaspöri Csilla hallgatónk logótervét választotta a megrendelő nyertes pályamunkának.
Szívből gratulálunk Csilla!

 

             

            

            

További remek logótervek is születtek, ezeket is szeretnénk bemutatni : )

        

Árpás Anna logóterve

            

Béres Adrienn logóterve

            

Jakab János logóterve I.

               

Jakab János logóterve II.

              

Pintérné Kiss Erika logóterve

            

Sótonyi Tamás logóterve I.

            

Sótonyi Tamás logóterve II.

              

          


                

Minden résztvevő hallgatónknak köszönjük szépen a munkáját! : )

Sok sikert kívánunk Nektek az újabb kihívásokhoz! : )

       

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.