A következő tanfolyam indul

2018. június 14.

Grafikus előadásán jártunk

Grafikai témájú meetup-on vettünk részt, beszámolóval készültünk Nektek. 🙂

A Collabri havi rendszerességgel szervez előadásokat Veszprémben:

A 21. századi munkákhoz 21. századi tudásra van szükség marketing, IT, soft skillek és friss technológiák terén. Ezt a tudást hozzuk Veszprémbe vállalkozóknak és freelancereknek.

Ezúttal grafikai témájú meetup-ra „neveztünk be”, melynek címe: Az erős és tiszta üzenet – grafikai túlélőcsomag nem grafikusoknak

esemeny

Forrás: www.facebook.com/events/217003928845245

 

A meetup előadója Károlyi László volt, szabadúszó grafikus, designer és brandmanager. Laci zenészként indult, weboldalt szeretett volna készíteni együttese számára, ezért beiratkozott egy weboldalkészítő tanfolyamra – ekkor kezdett el a design, a grafika világa iránt érdeklődni, melybe egyre jobban beleásta magát. Érezte, hogy a zenélés mellett ez az, amiben ki szeretne bontakozni. Tanulni, fejlődni sosem késő, Laci is 30 éves fejjel vágott bele egy teljesen új terület megismerésébe – ennek már 15 éve. 🙂

Laci többek között olyan (számunkra, veszprémiek számára) ismert vállalkozások, márkák arculatának megálmodója, mint például: Stílusos Vidéki Éttermiség, CSIKOS lekvár, Méz Rádió, Karolina és Veranda kávéház, Silver Resort Hotel, TEDX BenedekHegy.

stilusos_videki_ettermiseg

Forrás: www.facebook.com/brandmuhely

csikos_

Forrás: www.behance.net/seeandhear7465

mez_radio

Forrás: www.behance.net/seeandhear7465

tedx

Forrás: www.facebook.com/brandmuhely

 

 

Laci portfólióját itt tudod megtekinteni >>>

https://karolyilaszlo.myportfolio.com/

Munkáit a Behance-on is megtalálod >>>

https://www.behance.net/seeandhear7465

Vállalkozásának Facebook oldala >>>

https://www.facebook.com/brandmuhely/

 

Laci az előadása során a szakmai finomságokat közérthető módon tálalta a (nem szakmai) közönség számára, szemléletes példákkal prezentálta mondanivalóját, mindezt lazasággal és humorral megfűszerezve.

crop-hands-cutting-parsley-for-fish_23-2147753655Apropó! fűszerezés: Laci a kreatív alkotótevékenységet a főzéshez hasonlítja. Ő maga is szeret főzni, így tökéletes párhuzamot tud vonni a két tevékenység között. A főzés is sok előkészülettel jár, gondoljunk csak a bevásárlásra, az alapanyagok felkutatására, beszerzésére. Maga a főzés már gyorsabb folyamat. A kreatív alkotások során is a legtöbb időt a megfelelő alapanyagok begyűjtése, ki/összeválogatása jelenti, maga az alkotás már nem is vesz el olyan sok időt. És ha már az alapanyagoknál tartunk: ahogyan jó alapanyagokból is finom étel készül, úgy jó alapanyagokból is szemrevaló alkotás születik – ha jó az alapanyag, jó a végeredmény is, akár a konyhában tevékenykedünk, akár az íróasztalunknál, a számítógépünkön. Ezért fontos tehát, hogy elegendő időt szánjunk a jó alapanyagok begyűjtésére. 🙂

 

top-view-of-graphic-designer-working-with-graphic-tablet-and-laptop_23-2147652935

 

Laci egy kicsit a művészettel is párhuzamot vont: leszögezte, hogy míg a művészet önkifejező eszköz, maximum az önkifejezés a célja, addig a grafikai alkotásoknak már konkrét célja van, hiszen el akarunk velük valamit mondani, el akarunk velük valamit érni. Például egy Facebook hirdetés kreatívjával egy termék megrendelésére szeretnénk ösztönözni a potenciális vásárlókat, egy esemény brosúrájával információkat szeretnénk megosztani az érdeklődőkkel.

 


  • Az első és legfontosabb, hogy üzenetünket minél pontosabban és egyszerűbben fogalmazzuk meg. Hámozzuk le, és csak a tiszta, egyértelmű üzenet maradjon meg, az az üzenet, melyet az adott grafikai munkával közvetíteni, kifejezni szeretnénk. Ha jó az üzenet, akkor célba is talál, a célközönség is érzi, hogy pontosan ő lett megszólítva, neki szól az üzenet, az ígéret.
  • Az üzenet mellett maga a célközönség is kulcsfontosságú, hiszen nem mindegy, hogy kiknek, milyen korú, mi iránt érdeklődő embereknek szeretnénk az üzenetünket közvetíteni.
  • És bizony az sem mindegy, hogy az adott kreatív hol, milyen helyszínen, milyen körülmények között jelenik meg. Autópálya mellett, ahol a másodpercek töredéke alatt kell hatnia, vagy egy magazinban, ahol van idő feldolgozni, befogadni a látottakat.

 

Laci a saját tervezésű munkáin kiválóan rámutatott azokra a tervezési alapszabályokra, melyekről a Webdesign tanfolyamunk első modulja is szól. Mi sem győzzük hangsúlyozni, „bevésni” ezeket hallgatóink fejébe, nem véletlen tehát, hogy mi is ilyen sok leckét/lapot szentelünk ezeknek.

A tervezési alapszabályok lefektetése elengedhetetlen – ezek a biztos alapok, ezekre épül minden.

Ha ezek nincsenek rendben, akkor a munka is rendetlen lesz! Márpedig ami rendezett, az szép. Szemünk, agyunk azokat az alkotásokat, kompozíciókat fogja szépnek, megkapónak, lélegzetelállítónak látni, melyek precízen, pontosan, igényesen kidolgozottak, az apró részletek egy kerek egésszé állnak össze.

 

Laci az alábbi tervezési alapszabályokat vette sorra:

(ezeket már a Webdesignsuli hallgatói is jól ismerik és rendre remekül alkalmaznak is saját munkáikban :))

  • homogén háttérre dolgozunk, mert ezen tudnak leginkább érvényesülni a kompozíciót alkotó elemek (pl. fotóból kivágott alakzatok, feliratok, logók, ikonok)
  • komplex, összetett fotóra, háttérre nem írunk, illetve ha igen, akkor ügyelünk arra, hogy a felirat kontrasztos legyen a fotóval/háttérrel, kitűnjön, kiemelkedjen róla
  • pontos és arányos margókat, szövegtükröket (margók által határolt terület) alkalmazunk
  • az aranymetszeti szabály értelmében a kompozíció 2/3-ára helyezzük el a kompozíció központi elemét, fókuszpontját, erre fog a figyelem irányulni
  • helyes betű- és sortávolságokkal, valamint betűméretekkel dolgozunk
  • a munkán a sorok és a szereplők „álljanak”, azaz a kompozícióban mindig mindent precízen elhelyezünk, mindig minden mindenhez igazodik

JÓ TANÁCS: mindennek legyen megindokolva a szerepe!

Ez érvényes az elrendezéstől kezdve a színeken és betűtípusokon át egészen a nüanszokig.

 

Laci egy érdekes dologra is rávilágított: tudjuk, hogy a színek jelentésekkel bírnak, üzeneteket hordoznak, képesek döntéseket befolyásolni, érzelmeket kiváltani, hangulatokat közvetíteni.

Azonban a színekkel kapcsolatban is sztereotípiáink (“előítéleteink”, “beidegződéseink”) vannak – ugyanaz a szín az egyik ember számára másként hathat, mint egy másik ember számára. A piros színtől sokan ódzkodnak, sokak számára „ribis” szín, de közben a legnagyobb márkák színe, mint pl. a Coca Cola vagy a Vodafone színe is a piros, és elég nagy márkákról van szó, nemde?! 🙂 Vagy ott van példának okáért a sárga szín. A virágboltban inkább nem kérnek sárga színű virágot, mert az az „irigység színe”, közben a kisgyerekek a sok színes játék közül 10-ből 8 alkalommal sárga színű játékot választanak, de nem kell messzire menni, az üzletek is előszeretettel alkalmazzák a sárga színt (pirossal kombinálva) akcióik hirdetéséhez.

És azon sem kell csodálkoznunk, ha ügyfelünk vidámabb szürkét szeretne a logójába. 🙂

COLOURlovers.com-A_szürke_5_árnyalata

 

Laci kincsesbányákat: kép- és fontlelőhelyeket is felsorolt. Ezekre most nem térünk ki külön, ugyanis egyrészt a Webdesign tanfolyamon, másrészt a blogbejegyzéseinkben többek között mi is ezeket ajánljuk Nektek. Köszönjük a megerősítést! 🙂 Természetesen Laci is kitért a szerzői jogok, licencek figyelembevételére – kiváló ingyenes, szabadon felhasználható fotókat és betűtípusokat is találunk, de bátran fizessünk elő fizetős gyűjtőhelyekre is, nem fogjuk megbánni. 🙂

 

Kellemes hangulatú előadás résztvevői lehettünk, megerősítést kaptunk abban, hogy amit mi is tanítunk és alkalmazunk a mindennapok során, az egy szabadúszó grafikus, designer, brandmanager fejében és asztalán is megelevenedik. 🙂

 

Köszönjük szépen!

 

 

 

 

Hozzászólások