Színek – szavak nélküli üzenetek

Egy márka, egy vállalkozás legfontosabb vizuális lábnyomai a színek. A fogyasztók, az ügyfelek erre az arculati elemre emlékeznek leginkább, a jellegzetes színek segítik leginkább felidézni az adott brandet.

 

Elég annyit mondani, hogy „Coca Cola”, és mindenkinek a piros szín jut az eszébe, de úgy is feltehetjük a kérdést, hogy melyik mobilszolgáltatóra gondolok, ha azt mondom „magenta”?

 

Egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk arról, hogy a színek jelentéssel bírnak, üzeneteket hordoznak, és bizony ebben van a titok!

 

Lássuk!

 

  • A színek felé a fogyasztók oldaláról közelítve: a színek amellett, hogy segítik az adott márka beazonosítását, felidézését, érzéseket, érzelmeket, hangulatokat is közvetítenek, éppen ezért képesek befolyásolni a fogyasztókat, akár vásárlási döntéseikben is.
  • A színek felé a márka oldaláról közelítve: a márka, a cég a jellegzetes arculati színeken keresztül tudja magát pozícionálni, megkülönböztetni magát másoktól, erősíteni ismertségét, továbbá ezek segítségével tud mögöttes tartalmakat közvetíteni a fogyasztók felé.

 

Akár céges arculathoz, akár webdesignhoz válogatunk színeket, láthatjuk, hogy bizony „nagy a tét”. Megijedni persze nem kell! : ) Álljon itt néhány jó tanács, hasznos tudnivaló, ha színválasztásra adnánk a fejünket!

 

Találjuk el!

Célszerű olyan színeket kiválasztunk, amelyek megfelelően kifejezik azokat az érzéseket, hangulatokat, üzeneteket, amelyeket az adott brand, vállalkozás prezentálni szeretne a külvilág felé.

 

2

 

 

Ne essünk túlzásokba!

Bármennyire is csábítanak a szebbnél-szebb színek, árnyalatok, legfeljebb 2-3 színt válogassunk össze!

 

 

Alkalmazzuk következetesen a színeket!

A kiválasztott színeket az egész arculatban, tehát a logótól kezdve a névjegykártyán át egészen a weboldalig mindenhol használnunk kell, hiszen ezzel is a márka felismerhetőségének erősítéséhez járulunk hozzá.

 

Print

 

 

Alkalmazzuk hatásosan a színeket!

Itt egy remek összefoglaló bejegyzésünk arról, hogy mindezt hogyan tegyük a webdesignban, illetve mindehhez kiváló példákat is szemügyre vehetünk.

 

 

Ne ijesszünk meg/el senkit!

A piros bármennyire is figyelemfelkeltő, például egy akciógomb elkészítésénél kerüljük ezt a színt, ugyanis tiltást, veszélyt sugall, és pont az ellenkezőjét érjük el vele – a gombra nem mernek rákattintani a felhasználók.  A fehér háttéren (élénk) sárga színnel képzett betűk sem a legszerencsésebbek, akár nyomtatott, akár online felületen használnánk őket.

 

4

 

 

Inspirálódjunk!

A természetben járva, magazinokat lapozva, tematikus oldalakon barangolva gyűjthetünk színinspirációkat, és nem árt a legújabb színtrendeket nyomon követni, hogy (leendő) webdesignerként színek témában is mindig naprakészek legyünk.

 

 

Készítsünk egyedi színpalettákat!

Ma már több oldal is a rendelkezésünkre áll, hogy brandre/cégre szabott színpalettát állítsunk össze. Ilyen például: Colourlovers, Adobe Color CC, Colourcode.

 

5

 

 


 

Színezésre fel! : )

 

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.