Tavaszi kreatív feladat hallgatóinknak

Hallgatóinkat ismét egy kreatív feladat megoldására invitáltuk. Itt a tavasz, így szinte adott volt, hogy a  2017-es év színe, a greenery színvilágában alkossanak mutatós montázsokat.

  

Montázskészítő feladat a webdesign tanfolyam teljesen megújult tananyagában is szerepel, hiszen remek alapot ad például az arculattervezés során egy arculati paletta, egy arculati moodboard elkészítéséhez. Azonban sokak számára még új volt a montázskészítés, hiszen legújabb hallgatóink nemrégiben kezdték meg a tanfolyamot, így nem is biztos, hogy elértek eddig a gyakorló feladatig. Éppen ezért segítettünk nekik: inspirációként, ihletadóként korábbi hallgatóink montázsait mutattuk be nekik, melyek még a marsala (2015 színe – itt írtunk róla) színvilágában készültek. A különbség tehát csak a színvilág és az egyedi megoldások. : )

      

A greenery friss, üde zöldet takar, 2017 színét egyrészt korábbi blogbejegyzésünkben, másrészt új hallgatóinknak is bemutattuk. A versenyzők is remekül ráhangolódtak erre a színvilágra, és jobbnál jobb montázsokat alkottak. Csak gratulálni tudunk nekik, hiszen a tanfolyam elkezdése után néhány héttel már ilyen munkák kerültek ki a kezükből. És hidd el kedves Olvasó, lehet, hogy első blikkre pofonegyszerű feladatnak tűnik, de a gyakorlatban mégsem olyan könnyű ütős, profi montázst készíteni.

   

Zsűrinknek nem volt könnyű kiválasztania a „number one” montázst, hiszen remek munkák érkeztek hallgatóinktól. Hosszas mérlegelés után végül úgy döntöttünk, hogy 3 győztest is hirdetünk, természetesen nem állítva őket dobogós helyekre.

 

  

A nyertes montázsok és készítőik:

 

Virág Viktória

 

krusper_szilvi_0406
Krusper Szilvia

     

Nyulász Balázs

   

 

A további montázsokat nem értékelési, hanem névsorba rendezve mutatjuk be.

  

Farkas Máténé Aliz

      

Molnár Anna

 

Németh Adrienn

 

pfaff_zsanett_0330
Pfaff Zsanett

   

Tóthné Orosi Réka

 

A nyerteseket a Scolar Kiadó gondozásában megjelent design szakmai könyvvel lepjük meg. : )

Meglepetés volt, de most már felfedhetjük: Alice Twemlow: Mire jó a grafikai tervezés? – A Design kézikönyve című könyv egy-egy példányát kapták meg nyertes hallgatóink. Forgassák és fogadják szeretettel! : )

 

 


 

Újabb izgalmas feladatokkal készülünk hallgatóinknak. Bízunk benne, hogy további remek hallgatói munkákkal találkozhatunk! : )

 

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.