2. Ki vagyok én és miért hallgass rám?

Hello!

Cziráki Barbara vagyok,
a WebdesignSuli® alapítója
és vezető oktatója 2011 óta.
Azokat oktatom a webdesigner szakmára, akik kreatív munkát és jobb életet szeretnének.

Akarod tudni, hogyan lettem webdesigner?

2006 nyarán hawaii-i rózsafüzéres, saját fotós képeslapokat árultam a Balatonon a turistáknak. Fotóztuk őket, majd számítógépen a fotójukat beillesztettük egy balatoni képeslapba, amit kinyomtattunk és eladtunk nekik. Azon a nyáron beleszerettem a számítógépes képszerkesztésbe és a dizájnolásba. Be is iratkoztam egy hagyományos webdesigner tanfolyamra, ami sajnos nem igazolta a hozzá fűzött reményeimet, túlságosan kevés volt az ott megszerzett tudás ahhoz, hogy a szakmában elindulhassak vele. Ha akkoriban nem lettek volna a szakmabeli barátaim és ismerőseim, akik tanítottak, támogatták a fejlődésemet és akikre szakmailag is számíthattam, talán sohasem lett volna belőlem webdesigner. Sajnos nem mindenki volt ilyen szerencsés: több akkori csoporttársamból máig nem lett szakember. 

Azóta túl számos továbbképzésen, sok-sok elkészített honlappal és elégedett ügyféllel a hátam mögött, 2011 nyarán megalapítottam a Profi Otthoni Webdesign Tanfolyamot, amely nem egy hagyományos webdesign tanfolyam. Amikor létrehoztam ezt az online képzést, az vezérelt, hogy a hallgatóim a szakmai tudás legjaván kívül megkaphassák azt a támogató közeget is, amit egy hagyományos tanfolyam során nem. Továbbá támogatást kérhessenek és kapjanak is tőlem és az oktatóktól az egyéni törekvéseikben, vagy egyszerűen csak kérdezhessenek bármiről, ami felkelti az érdeklődésüket vagy ami a szakmabeli indulással kapcsolatos. 2800+ hallgatóm végzett sikeresen a tanfolyamon, és közülük sokan önálló vállalkozásba kezdtek vagy helyezkedtek el a szakmában.

Évek óta önállóan, vállalkozóként dolgozom a szakmában és sikeresen üzemeltetem a webdesign vállalkozásomat. Ha valaki tudja, hogy milyen a nulláról indulni, és tudja, hogy hogyan lehet eljutni onnan valahová, akkor én tudom. Büszke vagyok rá, hogy azt csinálom, amit szeretek és jól megélek belőle.

A webdesign- és a marketing ismereteknek hála, több vállalkozást indítottam már el szinte a nulláról és virágoztattam fel. Egyre gyakrabban látom, hogy ez hallgatóimnak is sikerül, ami egy remek visszajelzés számomra – a webdesign tanfolyamunk segítségével mások is elérik a céljukat.

Vállalkozó vagyok és otthonról dolgozom

Sokak elérhetetlennek tűnő álma, így én igazán szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy megvalósíthattam. A saját vállalkozásomat vezetem, a saját vállalkozásomban dolgozom, a saját vállalkozásomért dolgozom. Mindezt otthonról, a saját irodámban, a saját számítógépemen, a saját időbeosztásomban, és senki sem köti meg a kezem semmiben.

Nem kell számolnom a nyakamban lihegő főnökkel, a kiállhatatlan kolléganőkkel és a munkanélküliség fenyegetésével. Önállónak lenni ebben a szakmában csodás dolog, de egyben nagy kihívás is. Nap mint nap keményen dolgozom az ügyfeleim elégedettségéért.

Egy minden szükséges tudást felölelő képzést, a szakma csínját-bínját és a személyes támogatásomat ígérhetem Neked ahhoz, hogy Te is sikeres, keresett webdesigner légy!