Hogyan indíts blogot? – tuti tippjeink a kezdeti lépésekhez

Soron következő bejegyzésünkben néhány tippet, tanácsot gyűjtöttünk össze azzal kapcsolatban, hogy ha blogírásra adnád a fejedet, akkor milyen szempontokat érdemes szem előtt tartanod.

Rögtön azzal kezdenénk, hogy a blogírás sem való mindenkinek.

De ha kellő írásszeretettel, valamint motivációval, elszántsággal, alázattal, türelemmel és energiával állsz neki blogot vezetni, akkor minden esélyed megvan arra, hogy sikeresen fenntartsd a blogodat. Nem is kell vérbeli szövegírónak lenned a bloggerkedéshez, de ha szeretsz olvasni, szeretsz kapcsolódni másokkal/másokhoz, szereted megosztani a gondolataidat, kifejezni az érzéseidet, esetleg tanító/szórakoztató szándék is vezérel, akkor ezek mindegyike segít abban, hogy belőled is profi blogger váljon.

Többféle cél (hobbiból, bevételszerzés céljából) is motiválhat a blogod elindításában, de az írás szeretete nélkül nem fog menni. Maga az írás egyébként fejleszthető – ha még nem lenne benne kellő gyakorlatod, illetve ahhoz is idő kell, hogy megtaláld a saját hangodat, a saját írási „stílusodat” – ha még nem lenne meg, amikor blogírásba vágsz.

Írni bizony nem könnyű, nem is mindig könnyű elkezdeni, ráhangolódni, nem mellesleg folyamatosan írni, de egy bloghoz bizony (sok-sok) írásra van szükség, anélkül nem megy, nem működik. : )

Ezen kívül összeszedtünk még néhány instrukciót, melyek mind a blog indítása, mind már a blog vezetése során mérvadók:

(FIGYELEM: Magához a szövegíráshoz, ahhoz, hogy mitől lesz ütős egy bejegyzés, nem ebben a cikkben adunk útmutatót.)

célra fókuszáltan

Korábbi bejegyzésünkben sorra vettük, hogy miért is hasznos blogot vezetni. Ezek között akár meg is találhattad a saját célodat, céljaidat. Hobbiból is lehet blogolni, az önkifejezés egyik eszköze lehet számodra, magánjellegű is lehet a blog, de üzletszerűen is lehet blogolni, vállalkozásnak is lehet blogja. Írásaiddal motiválhatsz, inspirálhatsz másokat, szórakoztathatsz, szakértőként edukálhatod a „nagyérdeműt”, építheted a márkádat, tartalommarketingre is használhatod a blogot, és még pénzt is kereshetsz vele.

Mielőtt blogolásba kezdesz, határozd meg a célodat, hiszen az egész blogolást ennek kell alárendelni. Természetesen egy hobbiblog is idővel kinőheti magát, vagy éppen egy adott témájú blog vesz 180 fokos fordulatot, de ha évekig csak kedvtelésből, ímmel-ámmal blogolgatsz, nagy terveid nincsenek vele, akkor például kevésbé kell rendezettségre törekedni, nem kell bele olyan sok munkát tenni, nagy olvasótáborra szert tenni, komoly elemzéseket, kutatásokat végezni. Míg ha komolyabb terveid vannak vele (akár hosszú távon), akkor már kezdetben célszerű erre koncentrálni, lépésekben haladni a kitűzött cél felé, ennek irányába terelgetni a blogot: többek között rendezettségre, következetességre és rendszerességre törekedni, nem csapongani a témák között, saját „stílusban” írni, kommunikálni.

témára szabottan

Természetesen a blog témája kulcsfontosságú. Nyilván olyan témakörben írod a blogodat, mely témában otthonosan mozogsz, felkészült vagy belőle, tartalmas cikkeket tudsz róla írni. Ugyanakkor nem árt, ha ez a téma érdeklődésre tart számot, tudod, hogy milyen témakörökkel tudod megfogni az érdeklődőket, tudod, hogy hogyan kell úgy megírni a bejegyzéseket, hogy azok felkeltsék az olvasók figyelmét, egyszóval (idővel) legyen a blogodnak olvasótábora.

Előzetesen kulcsszókutatást is lehet végezni, melyek megadják az irányokat, témaköröket a tartalmakhoz, és arra is rámutatnak, hogy milyen kulcskifejezésekre keresnek az emberek az adott témában, tehát érdemes azokról írni, illetve mindehhez a Google Trends jelentései is irányadók lehetnek.

Ha esetleg nagyobb témakörről van szó, nem kell versengened a „nagyokkal”, a témát szűkítheted, altémákra bonthatod.

Fontos, hogy egy területre fókuszálj, ne csapongj a témák között, a Google is az egy-két, egymással összefüggő témakör köré építkező blogokat szereti.

De a témát nem kell a „karóhoz kötni”, illetve szigorúan csak egy témában gondolkozni. Kezdetben lehet „kísérletezni”, megnézni, hogy mely témák bejegyzései érnek el nagyobb olvasottságot, mi érdekli jobban az olvasóközönséget. Idővel kirajzolódik, hogy mi a blogod fő témaköre, iránya, és a továbbiakban már erre fókuszálva készülhetnek a cikkek.

célközönségre szabottan

Az írás során mindig tudd, hogy kinek és miért írsz. Azonban előre nem kell beszűkíteni az olvasótábort sem, hiszen idővel, az írásaid által is kiforrja magát, hogy kik lesznek/maradnak a hűséges olvasóid. Ahogyan egy vállalkozás esetében sem mindenki a célközönség, úgy blogot sem lehet mindenkinek írni. De nem is kell, viszont fontos, hogy még ha “tűpontosan” is ismered a célközönségedet, írásaiddal adott olvasóközönségre fókuszálsz/fókuszálnál, akkor is igyekezz minél általánosabban, szakzsargontól mentesen, magyarázó módon írni, mindenki számára érthetően fogalmazni – nem biztos, hogy csak “szakmabeliek” olvassák a blogodat, illetve még egy személyes jellegű blog esetén is is azt kell érezniük az olvasóknak, hogy hozzájuk szólsz, nekik írsz. Ha tetszik nekik, amit írsz (még ha kezdetben csak a magad örömére írod is a bejegyzéseket), visszatérnek a blogodra, rendszeres olvasóid lesznek.

tervezetten

Ha már tudod, hogy miről és kinek szeretnél írni, akkor tématervet is készíthetsz, azaz előre kijelölöd magadnak a soron következő 2-3 hónapban megírandó blogbejegyzések témáját, adott esetben el is készíted ezeknek a bejegyzéseknek a vázlatát. Ez az előre tervezés abban is segít, hogy jól átlátod, mi miután következik, egyik-másik cikk hogyan épül egymásra, jó-e a sorrend, szükséges-e egyéb tartalmat/témát beiktatni, stb. Tehát nem csak időben érdemes tervezni (lsd. következő pont), hanem a témák tekintetében is. Azonban akár számszerűsíthetsz is, a megírandó blogbejegyzések számát is kitűzheted elérendő mérföldkőként – például havi X bejegyzést írok/évi X bejegyzést írok –, melyek szintén kiváló motivációs tényezők lehetnek.

rendszeresen

Egyrészt a rendszeresség a saját blogírási „szokásodba” is visz rendszert, ütemezést, időzítést, és ha valamit rendszeresen végzünk, az előbb-utóbb szokássá válik (jó, ha a blogírás is szokássá válik : )). Másrészt az olvasóközönség is érzékel egyfajta rendszerességet, illetve tudatosan is várhatják a soron következő bejegyzéseidet, mert tudják, hogy kb. milyen időközönként publikálod őket. Harmadrészt a Google mindig keresi és szereti a friss, megújuló tartalmakat a weboldalon. Negyedrészt releváns hitelességi faktorok a célközönséged/partnereid szemében a rendszeres, friss blogbejegyzések.

Hogy naponta, hetente/két/háromhetente vagy havonta írsz bejegyzést, csakis rajtad áll. Ritkábban ne tedd – tényleg legyenek rendszeresen posztolt tartalmaid, legyen ritmusa a blogodnak.

Egy ütemterv, a betervezett időpontok közelsége is tud motiválni az írás folytatásához – ha éppen nem jön az ihlet, vagy egyszerűen nincs kedved az íráshoz.

Mindig legyen új bejegyzésed, mert ezen múlik a blog, ezért jönnek (vissza) az olvasók.

egyedien, kiemelkedően

Ahogyan szobrot faragni, úgy blogot sem tud mindenki írni. A területhez kapcsolódó mélyreható szakértelem, szakmai tudás elengedhetetlen, ez a hitelességed alapja. Ezen kívül íráskészségre is szükséged lesz és ezzel együtt az írás szeretetére is (ahogyan ezt már a bejegyzésünk elején is kiemeltük), hiszen mégiscsak írásra adod a fejed, de ha esetleg ebben még nem vagy elég jó, akkor az ehhez szükséges kompetenciák sok-sok szövegírási gyakorlattal, olvasással, elemzéssel fejleszthetők. Amellett, hogy az adott témáról hitelesen, érthetően, tartalmasan, magas minőségben tudsz írni, az egyedi „hangoddal” tudsz igazán kitűnni a tömegből. Blogbejegyzéseid hangvétele, stílusa egyedi, Rád jellemző módon felismerhető. Továbbá legyenek eredeti gondolataid, de még ha másoktól inspirálódsz is, akkor is tedd bele magad, a saját gondolataidat. Ne legyenek illúzióink, a profik is „lopnak”, a különbség annyi, hogy a profi nem egy az egyben másol egy jó ötletet, hanem beleépíti azt a saját elképzeléseibe. És ez itt a meghatározó: nem egy az egyben másol egy jó ötletet, hanem beleépíti azt a saját elképzeléseibe! Ha találunk egy-egy olyan megoldást, ötletet, amitől jobb lehet az általunk készített munka, írás, akkor ne habozzunk, viszont sose másoljunk! A lényeg: egyedivé tétel.

tanítva-szórakoztatva

A blogod célja, témája és célközönsége is meghatározza azt, hogy inkább tanító/nevelő, edukáló tartalmakat gyártasz, vagy inkább a könnyedebb, szórakoztatóbb, személyesebb hangvételű vonalat képviseled.

Blogot alapvetően azért vezetünk, hogy az adott (szak)területen hasznos tartalmakkal szolgáljunk a célközönség számára, problémákra megoldásokat nyújtsunk, tippeket-tanácsokat adjunk számukra. Ha termékeket értékesítesz vagy szolgáltatásokat kínálsz, akkor azokhoz kapcsolódva írhatsz blogbejegyzéseket – például bemutatod a terméket használat közben, esettanulmány formájában bemutatod, hogy az XY a szolgáltatásodnak köszönhetően milyen eredményeket ért el, stb. De lehetsz például “anyablogger”, “gasztroblogger”, “divatblogger” – ha hitelesen és jól tudsz írni a Veled “egy cipőben járókat” érdeklő témákról, akkor szintén tudod őket edukálni, informálni (és akár szórakoztatni), sőt, termékeket/szolgáltatásokat próbálhatsz ki, ajánlásokat tehetsz, tehát mások “portékáit” is reklámozhatod.

De kifejezetten “szakmázós” cikkeket is írhatsz, amikor a saját szakterületed érdekességeiről, újdonságairól írsz.

Szórakoztató, lazább, a szürke mindennapokból “kizökkentő” cikkekért is sokan keresik fel a blogokat.

Bármiről is szóljon a bejegyzés, ha azt szívesen olvassák az érdeklődők, akkor az biztosan jó bejegyzésnek számít náluk, akár hosszú is lehet, elütés, helyesírási hiba is akadhat benne. Ezen soha ne görcsölj, nem kell irodalmi szinteken írni!

naprakészen

Ha már hozod az egyediséget és tanítva/szórakoztatva tudsz írni az olvasóid számára, akkor ezek mellett az is lényeges, hogy mindig „update” legyél. A rendszeresen frissülő, megújuló, újabb és újabb tartalmakat az olvasóközönség mellett a Google is nagyon díjazza. Ha a saját területeden felüti a fejét egy újdonság, egy friss hír, nem kérdés, hogy (kellő és megbízható információk birtokában) rögtön írsz róla bejegyzést a követőid számára.

A naprakészen tartott blog pedig nagyon fontos hitelességi- és bizalmi faktor – egyértelműen prezentálja, hogy az adott vállalkozás/szakember nagy gondot fordít erre a platformjára is, mindig hasznos tartalmakkal szolgál a célközönsége számára. A hónapokkal/évekkel ezelőtt megírt bejegyzéseket tehát nem árt időnként átnézni, az esetleg már nem létező hivatkozásokat törölni/módosítani, statisztikai adatokat újakra cserélni, az esetleges változásokat frissíteni, kiegészítéseket tenni, stb. Célszerű is jelezni ezeknek a frissítéseknek a dátumát, hogy az olvasónak is legyen mihez viszonyítania, lássa, hogy naprakész információkat talál.

Ha elér az alkotói válság, már nem jut eszedbe újabb téma, akkor a korábbi blogbejegyzésekből is lehet merítkezni, hiszen biztosan akad olyan témakör, mely még jobban, illetve másik szempontból is bemutatható, vagy jelen helyzetben már mást is/másként is tudsz róla írni. De akár kulcsszókutatás is végezhető, hiszen újabb releváns kifejezések jöhetnek elő, melyeket felhasználva újabb cikkek írhatók, de a környezetünk, vagy akár a közösségi média világa is mindig tartogat új témaötleteket. A konkurenseidnél sem árt időnként körülnézni, de ajánlott nem éppen ugyanarról írni, vagy ha a téma azonos is, más szempontból, egyedien írni róla.

saját (márka)név/domain név alatt

Amikor már tudod, hogy milyen témakörben tervezed vezetni a blogodat, akkor a blogodnak könnyebb beszédes nevet adni. Igen, a blogodnak is legyen neve, címe! : ) Lényeges, hogy ne legyen megtévesztő, félrevezető, tehát ha valaki a jól csengő név alapján jut el a blogodra, a blogodat valóban hűen tükröző tartalmakat találjon ott, a blogod neve egyértelműen utaljon a blogod témájára.

Ha esetleg kezdetben még nem saját platformon blogolsz, akkor a blogod nevének kitalálásakor célszerű hosszú távra tervezni, már úgy gondolkozni, hogy az adott név mind márkanévként, mind domain névként is használható legyen a jövőben. Így egyrészt ez a név már bevésődik az olvasóközönségbe, megjegyzik, emlékeznek rá akkor is, ha már domain névként, a blogod webcímeként találkoznak vele, másrészt a saját találó név profizmust sugároz (akár hobbi, akár más célból blogolsz), illetve számodra is értékkel bír (komolyan veszed, amit csinálsz).

saját felületen

A saját felület is sokkal személyesebbé teszi a blogot, valamint szintén profizmust sugároz. Például egy WordPress alapú weboldalt is beüzemelhetsz, melyen tudod vezetni a saját blogodat, személyre szabható, kis költséggel fenntartható. De ha kezdetben bérelt felületen blogolsz, az sem probléma, a lényeg, hogy írj-írj, legyenek naprakész bejegyzéseid, ismerje meg a blogodat, annak nevét az olvasóközönség. Ha nagyobb terveid (pl. tartalommarketing, bevételszerzés) is vannak a blogoddal, saját felület később is létrehozható, átvihetők rá az addig elkészült tartalmak.

saját designnal

Ha jártas vagy a grafikai tervezésben is, vagy egyszerűen csak van affinitásod a dizájnhoz is, és esetleg saját logót/emblémát/arculatot tervezel a blogod számára, következetesen használod is, az egységes megjelenés mellett mindez ismét csak profizmust sugároz. A blog stílusát/témakörét is tükrözheti (pl. csajos téma-csajos design). Ha nem Te terveznéd/ezzel nem szeretnél foglalkozni, akkor kezdetben erre sem kell költened, sokkal fontosabbak az értékes tartalmaid. Ha azonban „keretben” vannak, a dizájn sem „csapong”, az sosem hátrány. De bátran adj magadnak időt ezzel kapcsolatban is, a dizájn, a stílus is kiforrja magát.

Magukban a blogbejegyzésekben is lehet egységes megjelenésre törekedni, az azonos színvilág és a hasonló tipográfiai megoldások mellett azonos „stílusú”, hangulatú, akár teljesen Rád/a blogodra szabott fotók, illusztrációk helyezhetők el a bejegyzésekben. Ezek együtt kellemes összképet adnak, remekül kiegészítik a szöveges tartalmakat, nem mellesleg az olvasók figyelmét is jobban megragadják.

olvasótábort gyűjtve

Egy bloghoz olvasók is kellenek. : ) Kezdetben nem könnyű olvasókat “toborozni”, azonban ha esetleg már régebb óta működő Facebook/Instagram oldalad van, ami nagyobb követőtáborral rendelkezik, vagy már van weboldalad, melyhez kapcsolódva futnak Google Ads és közösségi hirdetések, esetleg hírlevél-listád is van, akkor előnyös helyzetből indulsz, hiszen vannak jól bejáratott kommunikációs csatornáid, van közönséged, akikhez tudsz szólni, a blogod olvasására tudod őket buzdítani, valamint a friss blogbejegyzéseidre mindig aktuálisan fel tudod hívni a figyelmüket.

Ha csak most indulsz a blogírói pályán, és a blogfelületen kívül más platform nem áll a rendelkezésedre, akkor is választanod kell további felülete(ke)t, mert csak úgy nem fognak a blogodra találni…

Válassz egy vagy két olyan közösségi platformot, melyen a célközönséged is aktívan jelen van. A saját oldaladon, a saját posztjaidban tudod nekik ajánlani a blogodat és a legfrissebb bejegyzéseidet. Ha pénzt is tudsz minderre áldozni, akkor a posztokat behirdetheted, illetve hirdetéseket indíthatsz, melyekkel a blogodra irányíthatod az érdeklődőket. Sajnos befektetés nélkül már a közösségi média jelenlét sem működik, a posztok hirdetés nélkül egyszerűen nem érnek el sok érdeklődőhöz.

A hírlevél is nagyon hatékony tud lenni, hiszen a leveleiddel a valóban a Téged/általad képviselt téma iránt érdeklődőket tudod megszólítani. Mindig eléred őket, ha új cikket írsz, tudod nekik jelezni, célzottan a figyelmükbe ajánlani.

Sok idő és ezzel együtt sok energia, türelem, kitartás kell ahhoz, hogy felépítsd az olvasótáborodat, de valahol el kell kezdeni. Kezdd el! : )

mérhetően

A bérelt blogfelületeknek is lehetnek elemzéseik, de ha saját weboldalad/blogod van, akkor a Google Analytics-et mindenképpen “kösd be”, hiszen ez pontosan megmutatja Neked, hogy mely cikkeidet olvassák a legtöbben, honnan érkeznek a látogatók a blogodra, milyen keresőkifejezéseket írva a Google-ba érkeztek az oldalra, mennyit időt töltenek ott, milyen a visszafordulási arány, stb. Hasznos rendszeresen csekkolni ezeket az analitikákat, mert hasznos következtetések vonhatók le belőlük, ezek alapján a jövőre nézve át lehet gondolni a bejegyzéseket, a témákat, az irányokat, stb.

türelmesen, kitartóan

A blogíráshoz sok időre, energiára, nem mellesleg türelemre van szükség. Nem máról holnapra lesz nagy olvasóközönséged, nem rögtön leszel profi blogger, nem az első pillanattól jelennek meg a bejegyzéseid a Google-ban, nem lesznek azonnal látható eredmények, nem azonnal gazdagszol meg. Nem tudjuk, hogy kitől származik ez a hasonlat, de igazán találó: a blogírás nem sprint, hanem maraton. Minimum fél év, de inkább több idő szükséges ahhoz, hogy a tartalmak bizonyos keresésekre feltűnjenek a keresőben, illetve a találati listák elején jelenjenek meg. Tényleg elszántnak és kitartónak kell lenned, ha a blogoddal hosszabb távon, komolyabb céljaid is vannak.

Ha szeretsz írni, nem lesz megterhelő számodra akár hétről hétre újabb és újabb tartalmakat írni. De soha ne add fel, idővel biztosan beérik a gyümölcse, soha nem tudhatod, hogy éppen ki/milyen médium figyel fel egyik-másik bejegyzésedre/a blogodra.

Ahogyan ezt már az előzőekben is több ízben jeleztük: adj magadnak mindenhez időt!

Blogvezetésre fel!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.