Bejegyzésünkben csokorba szedtük a webdesignerek által használt leggyakoribb kifejezéseket, fogalmakat és azok meghatározásait.
Akár webdesignerként tevékenykedsz, akár Te magad kérsz fel szakembert honlap elkészítésére, esetleg arculattervezésre és grafikai anyagok kivitelezésére, az alábbi definíciók minden bizonnyal számodra is hasznosak lehetnek.
Egy korábbi bejegyzésünkben számos fogalompárt gyűjtöttünk össze a (web)design és a grafikai tervezés világából. Egy másik bejegyzésünkben pedig kifejezetten a weboldalakkal, azok típusaival, felépítésével, főbb funkcióival kapcsolatos leggyakrabban használt kifejezéseket jártuk körbe. Most pedig „vegyesvágottként” további jellegzetes „szófordulatot” mutatunk be – mind a grafikai tervezés területéről, mind a webes szférából, valamint egy kicsit a marketing világából is merítve.
Lássuk is őket! : )
# adatvédelmi nyilatkozat
Egy olyan kötelező dokumentum a honlapon, amelyben részletesen szerepel, hogy a weboldal kezelője hogyan és milyen felhasználói adatokat (pl. név, cím, telefonszám stb.) gyűjt be, tárol és használ fel, valamint, hogy hogyan védi a felhasználók adatait. Továbbá ez a hivatalos irat arról is tájékoztatja a felhasználókat, hogy a cég/vállalkozás hogyan tesz eleget a jogi előírásoknak, valamint mit tehetnek a látogatók, ha azt tapasztalják, hogy az adott szervezet nem megfelelően kezeli a saját adataikat. A legtöbb honlapon megerősítést kérnek a felhasználóktól, hogy mielőtt megadnák a személyes adataikat, elolvasták az adatvédelmi nyilatkozatot.
# aldomain
A domain név ponttal elválasztott „első része”. Az aldomain a fő domainhez kapcsolódik, ezért kizárólag a fődomain tulajdonosa tud aldomaineket létrehozni. Tehát ha a fődomainünk neve például tesztdomain.hu, akkor az aldomain (pl. blog) a domain név elé kerül, ponttal elválasztva, tehát blog.tesztdomain.hu. Azonban minden egyes aldomainen futó weboldal különálló, önálló honlap, teljesen független a fő domainen létrehozott weboldaltól és a többi aldomainre készített honlaptól.
# arculat
Az arculat a márka, a vállalkozás külső (színek, betűtípusok, formák stb.) és belső jegyeinek összetett rendszere. Az arculat egyrészt magában foglalja mindazokat az összetevőket, amelyeket a brand, a márka egyedi és egységes megjelenését biztosítják, másrészt ezekkel az elemekkel egyben közvetít, beazonosít, befolyásol és hatást gyakorol. Az arculat elemei közé tartoznak többek között a vizuális elemek (logó, színek, tipográfia, ikonok, képi világ, elrendezési szabályok), a verbális elemek (márkanév, szlogen), és a márkaélmény (avagy ahogyan az ügyfél találkozik a céggel: weboldal, ügyfélszolgálat, social media jelenlét). Egy jól kialakított arculat nemcsak felismerhetővé teszi a vállalkozást, hanem bizalmat épít, érzelmeket kelt a célközönségben.
# arculati kézikönyv
Az arculati kézikönyv a cég, a vállalkozás, a szervezet arculatának tartalmi és formai alapelveit tartalmazza, továbbá rögzíti az arculat formai oldalának, a dizájnrendszernek a használati előírásait, látványvilágát. Lényegében egy útmutató az arculathoz. Meghatározásra kerülnek benne az egyes elemek felhasználható és nem felhasználható megjelenítési formái, rögzítésre kerülnek az arculat színei, betűtípusai, arányai – a logótól kezdve a céges autómatricán át a reklámplakátokig.
# arculati stílus használati útmutató
Az arculati stílus használati útmutatón/„táblán” átlátható formában prezentálhatók a márka/vállalkozás arculati elemei, mint például a logó, az arculati színek, azok pontos kódjai (pl. hexakód), a betűtípusok és azok felhasználási formái (pl. címsorokhoz, törzsszövegekhez használt betűtípusok), valamint hangulat- és stílusfotók.
# brief
A brief az a dokumentum, amelyben a megbízó bemutatja a megbízott számára többek között a célközönség és a termék/szolgáltatás ismertetésével együtt a vállalkozást/márkát, az adott projekttel, munkával kapcsolatos elképzeléseket, igényeket, elvárásokat, továbbá a célokat (pl. eladások növelése) és a konkrét feladatokat – a megjelenéstől kezdve a stíluson át egészen a kikötésekig –, valamint az egyéb tudnivalókat (pl. költségvetés, ütemterv). Egy alaposan kidolgozott, mindenre kiterjedő brief a hatékony együttműködés alapja, hiszen mindkét fél számára objektív dokumentumként, vonalvezetőként szolgál a munka tervezése, kivitelezése és értékelése során.
# buyer persona
Vásárlói személyiség, vagyis egy olyan fiktív személy, akit egy cég/vállalkozás ideális ügyfeléről/ügyfeleiről mintáznak. Ez a személyiség alaposan szemlélteti, hogy pontosan kik is a cég optimális ügyfelei, mik az igényeik, a vágyaik, mi a problémájuk stb. Tehát segíthetnek a vállalkozásoknak, hogy megismerjék a célközönségüket, és ezáltal jobban kiszolgálhassák őket, az igényeikhez igazodhassanak – a honlapon is. A buyer persona megalkotása komplex közönségkutatást igényel. Egy vállalkozásnak több buyer personája is lehet, ugyanis több célcsoportot is megszólíthat.
# célközönség
Azok az emberek/vállalkozások, akik nagy valószínűséggel érdeklőd(né)nek egy cég termékei/szolgáltatásai iránt. A célközönségek tagjai többnyire valamilyen demográfiai hasonlóság alapján (pl. nem, életkor, lakóhely, végzettség, kereset, érdeklődési kör stb.) azonos „csoportba” tartoznak.

# CSS
Cascading Style Sheets (rangsorolt stíluslapok vagy egymásba ágyazott stíluslapok). Míg a HTML a weboldalak szerkezetét határozza meg (pl. címek, bekezdések, egyéb tartalmak), addig a CSS a honlap vizuális megjelenését adja, a tartalmak (pl. színek, betűtípusok, méretek stb.) formázásáért felel.
# cookie-k
Adatfájl, amelyet a weboldalak a használt böngészőkön tárolnak. Különféle információkat – például felhasználói preferenciák, beállítások, egyéb webes tevékenységek stb. – tartalmaznak. Ezek az információk a webes platformoknak segítenek „emlékezni” a korábbi látogatókra, azok előző interakcióira, tevékenységeire, megadott adataira (pl. belépő adatok, szállítási és/vagy számlázási adatok stb.), ezzel még jobban személyre szabva a felhasználói élményt. A cookie-k többnyire csak anonim adatokat tárolnak, és azokat kizárólag a felhasználók beleegyezésével használják fel.
# favicon
Egy kis ikon, amely a weboldal címét, márkáját prezentálja. Ez az ikon a böngészőfülön, valamint a könyvjelzők között látható. A célja, hogy az oldal könnyen beazonosítható és felismerhető legyen még akkor is, amikor egyszerre több lap is meg van nyitva a böngészőben. Ez az ikon többnyire az adott cég/vállalkozás logóját vagy éppen annak egyszerűsített változatát, vagy a logó egy ikonikus elemét (pl. fő grafikai elem) jeleníti meg.
# feliratkozó
Az a felhasználó, aki egy számára hasznos tartalomért (pl. ingyenesen letölthető e-book, kedvezménykupon stb.) cserébe engedélyt ad arra, hogy felkerüljön egy internetes e-mail listára. Ez az engedélyezés a weboldalon egy feliratkozó űrlapon keresztül történik, ahol a felhasználó megadja az adatait (főként név és e-mail cím), valamint a látogató elfogadja, hogy beleegyezik, hozzájárul, hogy az adott cégtől/szakembertől a továbbiakban e-maileket kapjon.
# grid rendszer
A grid rendszer, vagyis rácsrendszer egy tervezési segédeszköz, amely sorokból és oszlopokból álló láthatatlan keretrendszert biztosít a vizuális elemek (pl. szöveges tartalmak, képek, illusztrációk stb.) elrendezéséhez. Ez a rendszer segíti a rendezett és átlátható megjelenés megvalósítását és biztosítja a vizuális elemek közti harmóniát. Kifejezetten hasznos az arculattervezésben, a webdesignban és a kiadványszerkesztés területén, ugyanis többek között segít a tartalom tagolásában és biztosítja a reszponzív, vagyis a különböző képernyőméretekhez igazodó elrendezést.
# HTML
HyperText Markup Language (hiperszöveges jelölőnyelv). A HTML nyelv használatával tartalmat publikálhatunk a világhálón. Leíró nyelv, azaz csak a weboldal szerkezetét, felépítését hozhatjuk vele létre, a dokumentum tartalmát és struktúráját írhatjuk le vele.
# keresőmotor
Olyan online eszköz, amelynek segítségével a felhasználók böngészőn (pl. Chrome, Microsoft Edge, Safari) keresztül információkat, képeket, weboldalakat kereshetnek az interneten.
A keresőmotorok saját adatbázist készítenek az interneten fellelhető oldalakról, valamint a hozzájuk kapcsolódó információkról, amelyeket egy algoritmus alapján sorba rendeznek és ebben a sorrendben jelenítik meg a találatokat a felhasználóknak. A legnépszerűbb keresőmotor a Google, de mellette továbbiakkal is találkozhatunk, ilyen például a Yahoo Search, a Microsoft Bing, a DuckDuckGo stb.
# keresőoptimalizálás, SEO (Search Engine Optimalization)
A keresőoptimalizálás a honlapok technikai, tartalmi és strukturális fejlesztésének folyamata annak érdekében, hogy az adott oldal jobb helyezést érjen el a keresőmotorok (pl. Google) találati listáján, amikor a felhasználók releváns kulcsszavakra keresnek. A célja, hogy növelje a honlap organikus (nem fizetett, nem hirdetés által érkező) látogatottságát, és minél relevánsabb látogatókat vonzzon.
# konverzió
A konverzió az a lépés/tevékenység, amikor a felhasználó elvégzi a honlapon az adott cég/szakember által kívánt cselekvést, műveletet (pl. termékek megrendelése, szolgáltatás igénybevétele, jelentkezés, hírlevél-feliratkozás, kapcsolatfelvétel, regisztráció stb.). Vagyis a konverzió az az esemény, amely a honlap céljának teljesülését jelenti.

# mobilbarát
Azok a weboldalak, amelyek megfelelően igazodnak (tehát tartalmaik szükség szerint átméreteződnek, elemeik szükség átrendeződnek a keskenyebb képernyőhöz igazodva) a mobilok képernyőjéhez, azokon könnyen és kényelmesen használhatók. Ma már szinte csak mobilbarát oldalak készülnek, hiszen a felhasználók többsége okostelefonon keresi fel az online platformokat.
# mockup
Eredeti jelentésében mintadarabot, modellt, makettet jelent, ha pedig a saját szakterületünket nézzük, akkor kreatív sablonnak is nevezhetjük. Ebben a kreatív sablonban remekül bemutatható, szemléltethető az adott munka (pl. névjegy, weboldal stb.), mintha valós környezetében lenne. Tehát például egy honlap fotóját elhelyezhetjük egy laptopot/monitort ábrázoló mockupban, ezáltal olyan hatást keltve, mintha valóban az adott eszközön böngésznénk az adott oldalt.
# moodboard
A moodboard hangulat/ötlettábla, vizuális összefoglalója az ötleteinknek, melyek egy adott projekttel (pl. arculattervezés megrendelő számára) kapcsolatban eszünkbe jutnak. A moodboard-on szerepelhetnek inspiráló képek, illusztrációk, betűk, mondatok, színek, mintázatok, textúrák stb. Gyakorlatilag összefoglalója, előzetes bemutatója a tervünknek, és nevéhez híven, prezentálja azt a hangulatot, mely körbelengi az adott témát, projektet. A moodboard hasznos nekünk tervezőknek, hiszen így egy helyen összefoglalva gyűjthetünk mindent, ami hatással van ránk, ami ötletként vagy már kész koncepcióként a fejünkben van. Hatékonyabb ezzel a táblával az elérni kívánt hatást bemutatni, mint a tervezési folyamat során csak sodródni, továbbá láthatjuk, hogy az egyes „puzzledarabok” hogyan működnek együtt, hogyan állnak össze egy egésszé. Másrészről a megrendelő számára is nagyon hasznos lehet, mivel még a konkrét tervezés előtt prezentálni tudjuk az elképzeléseinket számára, könnyebben el tudja képzelni a végeredményt, illetve így előzetesen egyeztetni lehet az esetleges elképzelésbeli különbségeket, ezáltal csökkenthetjük a módosítási körök számát a tervezési folyamat során. A moodboard valójában „helyettünk beszél”.
# pozicionálás
Célja a konkurenciához mért versenyelőnyök meghatározása. A terméket, szolgáltatást meg kell különböztetni a versenytársaktól, hogy egyedi módon, megkülönböztetett helyet kapjon a fogyasztók tudatában (vevőkben való tudatosítás). Az nem pozicionálás, hogy jó a termék/szolgáltatás minősége, jók az árak, a mi termékünkre mindenkinek szüksége van. Ezt bármelyik vállalkozás állíthatja. A pozicionálás során a „Miért?”-re kell választ adni: „Miért jobb a minőség vagy az ár?”, „Miben vagyunk jobbak a konkurenciánál?”. A pozicionálás tehát lényegében az a tevékenység, amely során a cég/vállalkozás/szakember megpróbálja elhelyezni az adott terméket/szolgáltatást – a versenytermékekkel vagy a konkurenciával való összehasonlításban – a célközönség tudatában. A pozicionálás voltaképpen kommunikációs tevékenység, vagyis a cég/vállalkozás minden célközönség felé irányuló kommunikációja ide sorolható, ugyanis a kommunikációval egy meghatározott képet kíván közvetíteni a célközönség fogyasztói felé.
# SSL tanúsítvány
Secure Sockets Layer technológia. Az SSL technológia/tanúsítvány arra szolgál, hogy az információt tároló tárhely és a honlapot látogató felhasználó böngészője közötti kapcsolatot titkosítsa, a személyes adatokat (pl. e-mail cím megadása, jelszó beírása, egy vásárlás során a bankkártya adatai, a hitelkártya sorszáma) megvédje, csökkentse az információ külső fél által történő feltartóztatásának és az ebből eredő visszaéléseknek a kockázatát. Az SSL tanúsítvány birtokában a domaint hitelesítjük és magát a weboldalt tudjuk biztonságban, védelmet biztosítunk a látogatók böngészéséhez, vásárlásához, ezzel is erősítve az ügyfelek bizalmát és biztonságérzetét. Az SSL használatával biztonságossá tett weboldalak címében a https:// előtag szerepel, mely a biztonságos (s) HTTP kapcsolatot jelzi (HTTP = HyperText Transfer Protocol = információátviteli protokoll).
# stock fotó
A stock fényképezés a fotózás egy olyan területe, ahol az illusztrációnak szánt fényképeket előre elkészítik, majd képügynökségek által tárolt adatbázisokból (stock = raktár/készlet) elérhetővé teszik. Az elkészített fényképeket – vagyis a stock fotókat – általában képügynökségek által megosztott és értékesített felületen keresztül érhetik el a felhasználók, akik az adatbázisban témakörök, illetve kulcsszavak alapján kereshetnek. A felhasználó az aktuális igényeinek/aktuális projektjéhez megfelelő fotót, illusztrációt megvásárolhatja (grafikai munkákhoz, weboldalhoz), és előre meghatározott feltételekkel használhatja fel. A stock fotók készítői jellemzően jutalékot kapnak minden portfóliójukból letöltött kép után, amiért a letöltő a képügynökségnek fizet.
# URL
Az URL az „uniform resource locator” („egységes erőforrás-helymeghatározó”) kifejezés rövidítése. Az URL lényegében egy egyéni azonosító, ami egy erőforrást (pl. honlapot) segít megtalálni az interneten. Az URLe-k több részből tevődnek össze, például a protokollból és a domain névből, amelyek „megmutatják” a böngészőnek, hogy honnan és hogyan „kérje le” az adott weboldalt.
# vizuális hierarchia
A vizuális hierarchia a vizuális elemek elrendezésének, méretének, színének és kontrasztjának összességét jelenti. A hierarchia egyfajta fontossági sorrendet állít fel az alapján, hogy a szem milyen sorrendben veszi észre őket. A kreatív szakemberek alkalmazzák annak érdekében, hogy először a fontos elemekre irányítsák a szemlélők tekintetét. A vizuális hierarchia miatt halad a tekintetünk egy bizonyos előre meghatározott „útvonalon”, amikor egy oldalon böngészünk.