Évösszefoglalónk – 2022

Ismét eltelt egy (tan)év a WebdesignSuliban is. Fogadd szeretettel év végi összegzőnket és ünnepi üdvözletünket kedves Olvasó!

A WebdesignSuli idén nyáron már a 11. születésnapját ünnepelte. Bizony, rohan az idő… És bizony 2022-ben sem unatkoztunk, újabb mozgalmas évünk volt, sok-sok sikertörténettel, egy-egy újabb mérföldkő meghódításával. Évösszefoglalóként ezekből hoztunk most ízelítőt:  

Az idei évben is a legbüszkébbek a hallgatóinkra vagyunk!

Jó érzés látni, hogy ki milyen tervekkel vág bele a webdesign tanfolyamba, a képzés során milyen ötleteket szövöget, hogyan halad, fejlődik, és végül hogyan jut el álmai, céljai megvalósításához. 

Sokan vannak, akik a tanfolyamot követően saját vállalkozást alapítanak, szabadúszóként tevékenykednek, ügyfeleknek dolgoznak, projektekben vesznek részt, sokan vannak, akik a családi vállalkozásban hasznosítják a nálunk tanultakat, de akadnak olyan hallgatók is, akik a saját munkahelyükön, munkakörükben kamatoztatják a nálunk megszerzett tudást – munkaadóik legnagyobb örömére. : )  Nem egy anyuka, kismama számára a mi tanfolyamunk a kapaszkodó ahhoz, hogy vissza tudnak térni a munka világába, és nem egy esetben a mi tanfolyamunk jelent lelki feltöltődést, kikapcsolódást egy-egy nehéz élethelyzetben. De vannak, akiket már a tanfolyam végzése közben találnak meg éles megrendelések.

„Sokat tanultam az elmúlt időszakban, és amit célul tűztem ki, hogy megcsináljam a férjem vállalkozásának a weboldalát, azt sikerült teljesíteni : ) Az, hogy az én kétkezi munkámmal alkottam valami klasszat, nagyon jó érzés. : )”

Kollár Viktória, hallgatónk

„Nagyon hálás vagyok Nektek és ennek a tanfolyamnak, hihetetlen, hogy mennyit tanultam, és bár az út elején vagyok, de elképesztő, hogy képes vagyok honlapokat összeállítani és elkészíteni. A tudás, amit kaptam, már a tanfolyam végeztével is profi módon használható, cégemnél már most nagy előrelépést jelent, a jövőben pedig mindenképpen szeretném vállalkozás-szerűen folytatni a webdesign tanfolyamon megszerzett tudást : )”

Fekete Klaudia, hallgatónk

„Szeretném megköszönni a tanfolyamot, a mindig szupergyors válaszokat, segítségeket. Egy régi szerelmemet – az informatikát – tudtam a tanfolyam által újra az életembe hozni, és a legjobb, hogy ezt egy nagyon kreatív módon valósíthatom meg. A héten már két weboldal megrendelést is kaptam, pedig még híre se ment az új vállalkozásomnak. Remélem hasonlóan elégedettek lesznek velem, mint én Veletek! : )”

Gönczöl-Kántás Virág, hallgatónk

„Nagyon megtetszett ez a szakma, főleg az arculattervezés és a grafikai anyagok készítése lett a szívem csücske eddig, már megkereséseket is kaptam, habár még nem is végeztem a sulival, nagyon köszönöm! : )”

Baranyi Laura, hallgatónk

Hallgatóink példamutató munkái, szorgalmuk, kitartásuk, tenniakarásuk sokak számára követendő lehet, és valójában bárki számára az „ajtóban hever” annak lehetősége, hogy valami újat tanuljon, bárhol, bárhonnan a világon, saját javára fordítsa a tanultakat, mielőbb pénzzé tehető tudásra tegyen szert. 

„Nagyon szépen köszönöm egyrészt a gyors és sok segítséget, amit a tanfolyam során kaptam tőletek. Azt is szeretném megköszönni, hogy a tanfolyamotoknak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg előttem. A gimnáziumi magyar tanárom egyszer azt mondta:“A mai világban igyekezzetek olyan pályát választani, amivel a világ bármely részén el tudtok helyezkedni.” Elvégeztem az egyetemet, azzal a képzettségemmel csak Magyarországon tudok elhelyezkedni, viszont a WebdesignSulinak köszönhetően megnyílt előttem a világ.”

Balogh Gergő, hallgatónk

„Tapasztalom, hogy a nálatok szerzett tudást mennyire jól tudom használni, kamatoztatni és pénzre váltani, ráadásul úgy, hogy én például weboldalakat nem is vállaltam eddig, csak grafikai munkákat. Életem egyik legjobb döntése volt a Webdesignsuli!”

Bálintné Dóci Brigitta, hallgatónk


Bármit, amit az ember akar az életében, bármilyen jó ötlete támad, azt nem jó halogatni. Cselekedned kell, méghozzá MOST! Nincs mire várni! Egyszóval ilyen célok kellenek neked. Ezzel az érzéssel. A sürgető érzéssel, amely belőled fakad.

Minden nap tegyél a célodért és magadért! Legyenek neked is álmaid, amiért boldogan kelsz fel minden nap, még hétfőn is. Ez az egyik tulajdonság, ami a szegény embert megkülönbözteti a gazdag embertől. Ez az a tulajdonságod, ami miatt gyökeresen meg fog változni az életed.

Néha nagyon kevés kell csak, hogy átállj az élet napos oldalára. Ezek a dolgok vagy tennivalók nagyon egyszerűek, mégis nagyon nehezek. Azért nehezek, mert egy új szokást kell beépíteni a napi rutinodba. Ne halogass! Könnyebb lesz, mint gondolnád – ha valóban akarsz is tenni a céljaidért!


Nézd csak, itt vannak a motiváló, inspiráló példák!

Év végére ismét kibővítettük végzett hallgatóinkat ízelítőként bemutató Akikre büszkék vagyunk című letölthető kiadványunkat.

Hallgatóink mindig szívesen állnak a rendelkezésünkre és mutatják be izgalmas történeteiket, a kreatív vállalkozásukat és a profi munkáikat. Mi pedig annál nagyobb örömmel isszuk szavaikat, fogadjuk kedves és őszinte visszajelzéseiket. Büszkeséggel tölt el minket, hogy ők is a WebdesingSuliban tanultak, tőlünk indultak, és remek érzés látni, hogy a biztos alapok, az első lökések után hol tartanak most, milyen tervekkel vágnak a jövőbe.

A kiadványunkban 34 kiemelkedően tehetséges végzett hallgatónk válaszol olyan kérdésekre, mint például:

  • hogyan kezdte a karrierjét?
  • honnan volt munkája?
  • milyen volt számára a webdesign tanfolyam?
  • milyen tippeket adna a most kezdő hallgatóknak? … stb.

„Köszönöm, hogy veletek tanulhattam, nagyon sok mindent sikerült már most megvalósítanom – például egy másik vállalkozást is elindítottam, ami az Illustratorra épült.”

Vass-Varga Zsanett, hallgatónk

„A képzés elvégzésével az a célom, hogy egy saját vállalkozást indítsak, ezzel együtt egy márkát teremtsek, amiben úgy gondolom, nagy segítségemre lenne egy saját honlap. A webdesign egyre inkább beszippant. Imádok minden olyan tevékenységet, amiben kreativitásra van szükség. Szuper, hogy vagytok  és hogy belevágtam a képzésbe.”

Deckner-Lengyel Alexandra, hallgatónk

A hallgatóinktól a szinte a naponta a virtuális postaládába érkező, szívet-lelket melengető visszajelzések (melyekből ebben a bejegyzésben is olvasható ízelítő) is mindig jóleső érzéssel töltenek el minket, megerősítést, sok erőt, motivációt adnak nekünk a további feladatainkhoz. 

„Április körül végeztem a webdesign tanfolyamon, ahová igazából azért iratkoztam be, hogy a munkahelyem weboldalát, amit én szerkesztek, esetleg jobban értsem, illetve mert hobbi szinten érdekelt a dolog. Sokféle képzésen és tanfolyamon megfordultam már és igazából csak gratulálni szeretnék nektek és köszönetet mondani. Jó látni, hogy vannak jól szervezett, színvonalas, felhasználóbarát képzések! Szerintem jól kigondolt, jól strukturált és gyakorlatban is jól használható volt a képzés. Nagyon jó volt látni, hogy nemcsak a képzési anyagok vannak igényesen kidolgozva, hanem hogy követitek az igényeket, beépítitek a kérdéseket, reagáltok az aktualitásokra. Az is szuper, hogy a beküldött dolgokra részletes és használható visszajelzéseket adtok. Ez nagyon ritka dolog. Köszönöm, hogy mindig készségesen és gyorsan reagáltatok a kérdésekre, akkor is, ha az esetleg olyanra irányult, ami elhangzott valahol a tananyagban. Köszönöm az empátiát és segítőkészséget, amit tapasztaltam és gratulálok a munkátokhoz! Sok kitartást hozzá! Időközben én is megnyitottam a vállalkozásomat, amihez végül a vizsgamunkámat készítettem.”

Varsányi Krisztina, hallgatónk

„Volt pár online oktatásban részem az elmúlt pár évben, de ennyire összeszedett, részletes, érthető és egyértelmű feladatleírással még nem találkoztam. Minden apró mozzanatot tökéletesen dokumentálja a tanmenet. Óriási segítséget nyújtanak a videók és leírások egyaránt. Ha alkalmam nyílik, vagy a véleményemre kíváncsi valaki, példaként fogom felhozni az Önök oktatási módszerét! Volt nap, hogy olyan izgalmas részek voltak a tanfolyam során, hogy minden adandó pillanatomban a könyvet bújtam. Mindent összevetve, már tudom, hogy valóban létezik az izgalmas és élvezetes tanulás! Köszönöm, hogy részt vehettem ezen az oktatási módszeren!”

Zsédely-Pukancsik Zsuzsanna, hallgatónk

Nálunk sosem unatkoznak a hallgatók, hiszen ebben a „tanévben” is egymást érték a pályázatok, gyakorlati munkák, melyek keretében valódi megrendelőknek, valódi elvárások/elképzelések alapján tervezhettek, alkothattak. 

„Nagyon hálás vagyok az ilyen lehetőségekért, és szerintem szuper, hogy lehetőséget kap mindenki az alkotásra. Így hát én is szántam rá időt. Nagy segítség volt az is, amilyen részletesen leírtátok, mire van szüksége a megrendelőnek. Szerintem hasznos lehet azoknak, akik lányos zavarukban hirtelen nem tudják, milyen kérdéseket kell feltenni a megbízónak. De olvasva a pályázati kiírást, nem maradtak bennem kérdőjelek. Örömömet leltem a pályázati munka elkészítésében és bízom benne, hogy a megrendelő tetszését is elnyeri majd, még akkor is, ha végül nem az enyém lesz a befutó.”

Czeglédi-Homonnai Dóra, hallgatónk

Ezek a gyakorlati munkák nagyszerű lehetőséget nyújtanak az éppen tanuló/gyakorló és a szakmában már aktívan tevékenykedő hallgatóink számára egyaránt, méghozzá a tanultak élesben való kipróbálására, tapasztalatszerzésre, illetve a referenciamunkák bővítésére. Mindezek mellett a nyertes pályamunka készítőjére az elismerés és a díjazás mellett további együttműködések, egyéb munkák és megbízások is várhatnak. 

De a megrendelők számára is kiváló lehetőségnek bizonyulnak ezek a pályázatok, ugyanis azáltal, hogy a hallgatóinkra bízzák vállalkozásuk arculatának és/vagy weboldalának megálmodását és kivitelezését, nem egy tervet kapnak kézhez, hanem számtalan egyedi stílusú és kivitelezésű munka közül választhatják ki a vállalkozásuk számára legideálisabb logó- és/vagy weboldaltervet – éppen ezért a megrendelőnek nincs is könnyű dolga a választásban. 

És persze mi sem unatkoztunk!

Idén frissítettük és bővítettük a webdesign tanfolyam tankönyvét. A WebdesignSuli történetében ez már az 5. tankönyv-evolúció. 

Mi a WebdesignSuliban hiszünk a könyvekben ♥ Nálunk nemcsak online tananyagot kapnak a hallgatók, hanem valódi, igényes, közel 300 oldalas, színes-szagos illusztrációkkal tarkított tankönyvet is. Tankönyvünket az elmúlt 11 év oktatási tapasztalatai alapján állítottuk össze úgy, hogy a legkönnyebben feldolgozható legyen hallgatóink számára.

„Sokkal szívesebben tanulok a könyvből, mert szeretem a “hagyományos” dolgokat, ráadásul ez a könyv gyönyörű, imádom kézbevenni, lapozgatni. Egyetlen gondom vele, hogy hamarosan a végére érek : )”

Wéberné Simon Csilla, hallgatónk

„Nagyon jól összeállított gyakorlatias kézikönyvet kaptunk, számomra a pendrive-on elérhető anyag kimondottan jó megoldás volt utazásaim közepette : ).”

Fazakas Zsuzsanna, hallgatónk

„Már eleve lenyűgözött a szép színes, illatos  tankönyv, az, hogy tényleg sallangmentes, lényegretörő leírások vannak a tananyagban, ahol minden egymásra épül! Követhető, szuper tematika!”

Molnár Mariann, hallgatónk

Új tartalmakból sem volt hiány, ugyanis a blogunkon blogbejegyzéseinkkel, Facebook oldalunkon és Instagram oldalunkon posztjainkkal rendszeresen szolgáltattunk ebben az évben is hasznos, izgalmas, kreatív vagy éppen szórakoztató tartalmakat a weboldalak és a kreatív alkotások iránt érdeklődök számára.

„Annyi hasznos információ van a blogbejegyzésekben és az e-oktatóteremben, mint egy könyvtárban.”

Bernáth Imre, hallgatónk

És még kanyarodjunk vissza kicsit az év elejére: bár 2021-es díjakról van szó, de ezt az évet „házi” díjátadóval indítottuk – Az „Év Honlapja 2021” pályázaton két díjat is bezsebeltünk a WebdesignSuli weboldalával. : )

E-learning kategóriában Minőségi Díjat kapott, Oktatás kategóriában Különdíjjal jutalmazták. Minőségi díjat az a honlap kap az adott kategóriában, amelynek a minőségi szintje kiemelkedő a zsűri szempontrendszere szerint. Különdíjjal a szakmai zsűri azt a weboldalt díjazza az adott kategóriában, amely holtversenyben van a kategória győztes weboldalával.

Testvériskolánk, a DesignAkadémia weboldalával előtte évben már elhoztunk egy nívós díjat “Az Év Honlapja” (2020) pályázaton: az év honlapja lett Oktatás kategóriában. A díj átvételekor egymásra kacsintottunk, és már ekkor tudtuk, hogy a következő évben a WebdesignSuli weboldalával nevezünk be erre a rangos szakmai versenyre.

Megtiszteltetés és megerősítés kis csapatunk számára, hogy a szakma is méltón elismeri, hogy hitelesek és jók vagyunk abban, amit a hallgatóinknak is oktatunk.

„Én pedig gratulálok a részletes tananyaghoz, az érthető és egyértelmű videós magyarázatokhoz. A WebdesignSuli honlapja, a küldött anyagok kifogástalanok. Élmény volt. Tényleg.”

Nagy Beatrix, hallgatónk

És ha már az előzőekben megemlítettük a testvériskolánkat… : )

Idén tavasszal 3 új kurzussal (Urban Sketch, 3D látványtervezés és digitális lakberendezés, Kreatív vállalkozás az indulástól a megrendelésekig) bővítettük a kreatív kurzusok repertoárját a DesignAkadémián, így már 9 kreatív kurzus vár a kreatív alkotások iránt érdeklődőkre. 

„A Webdesignsuli mellett folyamatosan tanulom a Designakadémia anyagait is, nagyon jók a részletes videók!”

Balogh Botond, hallgatónk


Bízunk benne, hogy hozzánk hasonlóan Neked is mozgalmas éved volt, a 2022-re kitűzött terveidet sikeresen meg tudtad valósítani, és most egy kicsit Te is vissza tudsz vonulni, hogy gondolatban számot vess az elmúlt év történéseivel, elvégzett feladataival, eredményeivel, és ezekből inspirációt, motivációt merítve készülj 2023-ra. : )

Kívánjuk, hogy mesés karácsonyod legyen, és hogy az ünnep öröme és fénye az új évben is elkísérjen!

Köszönjük, hogy egész évben velünk tartottál!


Találkozzunk 2023-ban is!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.