Hogyan lehet hatékonyan online tanulni (weboldalkészítést)?

Felgyorsult, online világunkban teret hódít az online oktatás. Bejegyzésünkben tippeket-tanácsokat hoztunk a hatékony online tanuláshoz.

A hagyományos oktatás mellett egyre többen részesítik előnyben az online oktatás nyújtotta lehetőségeket. Hatalmasat változott a világ. Az online tanulás ma nemcsak egy „trendi tanulási forma”, egy alternatív lehetőség, hanem szinte az egyetlen lehetőség új ismeretek és képességek szerzésére, egy új szakma elsajátítására, stb.

Egy korábbi bejegyzésünkben alaposan körbejártuk az online oktatás „formáit”, majd végigvettük, hogy milyen előnyökkel bír az online tanulás. Az előnyök listája igencsak hosszúra nyúlt. : )

Ugyanakkor az online tanulásnak lehetnek hátrányai – akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami az előnye, az mások számára éppen a hátránya. Mindez azonban személyiségfüggő is, nem mindenkinek „jön be” az online tanulás, vagy esetleg csak menet közben érzékeli, hogy mindez nem neki való, nem ehhez szokott és nem is tudja „átprogramozni” magát erre a tanulási módra.

  • Például aki igényli a folyamatos személyes kommunikációt, az oktató állandó jelenlétét és „kézfogását”, vagy akár a tanulótársakkal való kapcsolódást, annak bizony nehéz megbarátkoznia az „egyedülléttel”, az önálló tanulással, vagy éppen azzal, hogy a kérdésére nem feltétlenül kap azonnal választ, mint például egy tanteremben.
  • Sokan nem szeretik a monitort „bámulva” olvasni a tartalmakat, tananyagokat, arról nem is beszélve, hogy a szemet is jobban rontja a képernyőn történő olvasás. Aki jobban tud/szeret könyvből olvasni, vagy akár a tananyagokban jegyzeteket készíteni, kiemelni a tudnivalókat, annak nehéz, kényelmetlen a képernyőről feldolgozni a tartalmakat.
  • Ha nincs „keretek közé” szorítva az adott online tanfolyam (pl. nincs határidőhöz kötve az elvégzése), vagy egyszerűen csak hiányzik a személyes motiváció a tanuláshoz (pl. nincs olyan külső „kényszerítő” körülmény, ami miatt fontos lenne gyorsan és hatékonyan elvégezni az adott kurzust/kitanulni egy új szakmát), akkor aki egyébként is hajlamos(abb) rá, könnyen feláll az asztaltól (ha éppen más dolga akad otthon), és jellemzően a legtöbben ilyenkor már nem is térnek vissza megkezdett tanulmányaikhoz.
  • Továbbá ha a tanuló számára nem áll rendelkezésre a megfelelő tanulási környezet (pl. a hallgató nem tud elvonulni a lakásban, távol „a család zajától”), vagy egyszerűen hajlamosabb elcsábulni otthon, hogy a tanulás helyett mással töltse az idejét, akkor ezek ismételten a(z online) tanulás rovására mennek.

Aki tehát online tanulásra „adja a fejét”, nem árt ismernie saját magát, mérlegelnie azt, hogy képes-e a tanulás online formájára.

Még sosem tanultál online?

Ahhoz szeretnénk tippeket-tanácsok adni, hogy hogyan lehet hatékonyan online tanulni?

Nyilván sok minden múlik azon is, hogy milyen jellegű az adott online kurzus, hiszen más-más képességeket, más-más eszközöket, más-más tanulási módot „követelhetnek”. Például nem mindegy, hogy adott időpontokban élő oktatás zajlik, vagy a tananyag egy az egyben a hallgatók rendelkezésére áll, és a saját időbeosztásuk szerint dolgozhatják fel. Az is nagyban befolyásolja a tanulást, hogy csak videókból/csak hanganyagokból áll össze a tananyag, vagy vannak írott leckék (és akár gyakorlati feladatok) is, kapcsolódnak-e hozzájuk egyéb tananyagok, valamint az sem mindegy, hogy kérdés esetén ki és hogyan áll a hallgatók rendelkezésére.

Ezek tükrében gyűjtöttünk össze tippeket és tanácsokat a hatékony online tanuláshoz:

Alakíts ki megfelelő környezetet a tanuláshoz!

Bár a legtöbb online kurzushoz alapvetően valóban csak egy laptopra/tabletre/mobilra van szükség, mégsem mindegy, hogy hol-hogyan tudod ezeket használni.

Aki nem alszik el egy kanapén, azon is tud koncentrálni, annak egy kanapé is teljesen megfelelő lehet a tanulás helyszíneként, ölében az adott eszközzel. Azonban ha jegyzetelni szeretnél, vagy akár pluszban könyveket szeretnél olvasgatni, akkor mindez egy asztalnál kényelmesebb lehet. Ha esetleg olyan tanfolyamon veszel részt, mely során a számítógépeden, különböző programokban kell dolgozni, egerezni/gépelni kell, akkor bizony jól jön egy ergonomikus szék és egy megfelelő méretű asztal.

Egy kellemes, természetes fényt kapó, akár udvarra kinéző tanulósarok kialakítása akár rövidebb, akár hosszabb távú online tanuláshoz is jól jöhet – a tanulás is hatékonyabb, és jól fog esni egy kis „kibámulás” az ablakon a sok monitornézés után. De vigyázz, ne csábulj el nagyon! : ) Bár egy zseni a “káoszon” is átlát, fontos, hogy ez a tér mindig rendezett és tiszta legyen, továbbá legyen kéznél minden fontos kellék (pl. tollak, füzetek, fülhallgató, ívóvíz stb), ha nem muszáj, ne szakítsd meg a tanulás menetét minden apróságért, főleg akkor ne, ha élő oktatáson veszel részt.

A tanulás helyszíne természetesen kinti helyszín is lehet, főként akkor, ha például csak egy laptopra van szükséged a tanuláshoz – madárcsicsergés mellett, melengető napsugarak társaságában a tanulás is könnyebben megy. De vigyázz, a szabad levegőn se csábulj el nagyon! : )

Zárj ki minden zavaró tényezőt!

A megfelelő tanulási környezet kialakításához az is hozzátartozik, hogy lehetőség szerint „elszeparálod” magad mindenféle zavaró tényezőtől – pl. a családtagoktól : ), az okostelefonod értesítéseitől, a gépeden felugró jelzésektől stb., és az sem mellékes, ha nem tanulási időben állsz neki e-maileket olvasni, közösségi oldalakat böngészni.  

Ha adott időpontban zajlik az élő online oktatás, akkor még nagyobb jelentősége van annak, hogy függetlenítsd magad minden ilyen tényezőtől. Például ha szükséges, jelezd előre, hogy ebben és ebben az időpontban nem vagy elérhető, ne zavarjanak meg, ne rontsanak rád, kapcsolj ki minden hangos kütyüt, stb. Ha felállsz a géptől, lemaradsz az oktatásról, az esetlegesen elhangzó kérdésekről, válaszokról – ha csak nem nézhető/hallgatható vissza az oktatás. Nyilván ha nem élő oktatáson veszel részt, akkor nagyobb a szabadság, de ha minden kis „rezdülés” miatt félbehagyod a tanulást, nem produktívan használod ki a tanulásra szánt időt, akkor így szintén nem lehet hatékonyan haladni, tanulni. 

Ha olyan típus vagy, akit mások jelenléte, vagy még egy hűtőszekrény bugása, esetleg egy elsuhanó autó vagy egy kutya ugatása is megzavar, akkor értelemszerűen számodra a lakás forgalmas terei vagy a kültéri „terepek” nem igazán ideálisak a tanulás helyszíneként, hiszen ezeket a meg-megzavaró tényezőket igencsak nehéz lenne kiiktani.

Tervezz előre, tűzz ki csekkpontokat!

Célok nélkül nehéz bármibe is belevágni, fontos, hogy tűzz ki célokat, fogalmazd meg, hogy mit szeretnél az adott online tanfolyammal elérni. Lényeges, hogy ez a cél reális és elérhető legyen, és kösd határidőhöz. Ez főként akkor nagy segítség, ha az adott képzés elvégzésének nincs határideje, nincsenek számodra „kényszerítő” tényezők, hiszen így akár évekig is elhúzódhat a kurzus teljesítése, a kitűzött cél pedig lehet, hogy meg sem valósul.

Ami a legfontosabb: ne mindent egyszerre akarj, hanem lépésekben haladj! Ne ugrálj, ne kezdj bele egyik leckébe, majd másik feladatba, végül meg otthagyod az egészet. Határozd meg, hogy egy nap/egy héten mennyi időt tudsz a tanulással foglalkozni. Ha már egy kis „rutint” szerzel az adott tananyagban, látni fogod, hogy mi mennyi időt vesz igénybe, és ezek alapján tudsz az idővel is tervezni. Az online tanulást az ember hamarabb hajlamos feladni, főleg akkor, ha még a rendszeresség sincs kialakítva a tanulási folyamatban. Legyen egy napirended, egy ütemterved, és ehhez tartsd is magad! Tekintsd át a nap végén, hogy ma meddig jutottál, és meddig szeretnél elérni a következő napo(kba)n. Napokra/hetekre lebontva is kitűzhetsz csekkpontokat, melyek kipipálása újabb lendületet ad a további mérföldkövek eléréséhez.

TUTI TIPP

Nyeld le a békát!

Brian Tracy világhírű személyiségfejlesztő tréner fogalmaz így, amikor arra bíztat, hogy a napunk legelején, elsőként mindig azt a feltétlenül szükséges és fontos teendőt végezzük el, amitől a leginkább ódzkodunk, amihez a legkevésbé van kedvünk. Ezzel az egész hátralévő napunkon mentesülünk attól a nyomasztó érzéstől, hogy a legnehezebbet még meg kell csinálnunk. : ) Nem vagyunk egyformák, így lehet, hogy számodra nem a nap kezdete, hanem inkább a délután vagy az éjszaka a legproduktívabb napszakod, akkor tudsz a legjobban koncentrálni, így erre a napszakra összpontosítsd azokat a feladatokat, melyek teljes odafigyelést igényelnek.

Hangolódj rá!

Akkor ülj le tanulni, haladni a tananyaggal, ha arra nem 15 perced van, és közben nem mással foglalatoskodsz. : ) Ha pedig élő, kötött időpontban lévő online oktatáson veszel részt, akkor nem is kérdés, hogy mikor és mennyi időre kell a gép elé ülnöd. : ) Azonban egy ilyen típusú oktatás esetén is ügyelj arra, hogy ne ziláltan, ne az utolsó percben ess a képernyő elé (ez azért is hasznos, mert így még időben kiderülhetnek az esetleges technikai problémák, és azok elhárítására is marad idő). Egyéni tanulás esetén is figyelj arra, hogy egy kicsit ráhangolódj a tanulásra, ebben a szükséges felszerelések odakészítése, egy kis zenehallgatás vagy meditálás is segíthet.

Ne úgy gondoljunk a tanulásra, mint valami szükséges rosszra! Ez a beidegződés talán még a középiskolai tanulmányainkból maradt vissza. Fogjuk fel úgy, hogy a tanulás lehetőség és egy izgalmas, új dolog! Minden csak nézőpont kérdése. Tekinthetjük úgy is, hogy túl kell esni rajta, bárhogy „fáj” is, de úgy is tekinthetjük, hogy mennyire klassz, új dolgokat ismerünk meg általa. A lényegen nem változtat: mindenképp tanulni kell. Akkor miért is ne állnánk pozitívan hozzá? : )

Ahogyan egy iskolapados „rendszerben”, úgy az online tanórák között is lehetnek szünetek. Ahogyan kisiskolásként kicsengetéskor rohantál az udvarra, úgy az online tanulás során se maradj ülve a szünetekben. Mozgasd át a végtagjaidat, végezz pár tornagyakorlatot, pihentesd a szemeidet. Ha nem élő oktatáson veszel részt, akkor se felejtkezz el szünetet tartani, akkor is iktass be pihenőket a tanulásba, ne gubbassz a könyv felett, a képernyő előtt, állj fel, mozogj, szívj egy kis friss levegőt. Egyszóval néhány percre zökkentsd ki magad, és utána újult erővel tudod majd folytatni a tanulást.

Biztosan hallottál már a “Pomodoro-módszerről”. Ez a technika egy nagyszerű időgazdálkodási módszer, melynek lényege, hogy kizárjuk a zavaró tényezőket. 25 perces idő-blokkokra osztjuk fel a napunkat, ezekben a 25 perces blokkokban dolgozunk, melyek között néhány perces pihenőt tartunk – 4 ilyen 25 perces blokk után 20-30 perces szünetet tartunk. Ez azért is hasznos, mivel ezekben a 25 perces “leosztásokban” megszakítás nélkül csak az adott feladatra koncentrálunk, ezalatt pedig nem oszlik meg a figyelmünk, vagyis a munkavégzés is sokkal hatékonyabb. Ha az adott feladat nem fér bele 25 percbe, természetesen a következő blokkban folytatható. 

Darabold fel, haladj lépésekben!

Ha esetleg az adott tananyag „nagyon egyben van”, nehezen tekinthető át, vagy ha vannak is fejezetek/leckék/modulok, de ezek is igen bőségesek, akkor a tananyagot saját magad számára bontsd tovább, bontsd több rövid/kisebb egységre/modulra. Így a figyelmed, az energiád is mindig csak az adott részre tud összpontosulni, egy-egy témát is hatékonyabban tudsz feldolgozni, és összességében az egész tananyagot is könnyebben, lépésekben tudod elsajátítani.

Online tantermekben általában találkozunk haladásjelzőkkel, melyek által figyelhetjük a haladásunkat, de akár az adott lecke elolvasási idejéhez vagy az oktatóvideó hosszához is kapunk instrukciókat, melyek szintén irányadók lehetnek abban, hogy mi mennyi időt vesz igénybe, és ezek alapján hogyan kalkuláljunk a tanulással, az arra szánt idővel. Sok platform esetében csak akkor lehet továbbhaladni a következő leckére, ha az előzőt „elvégzettnek” jelöljük, vagy egy ellenőrző feladatot kell elvégezni, és úgy lehet továbbhaladni. Ezek is segítenek a figyelem fenntartásában, a tananyag precíz, lépésről lépésre történő feldolgozásában.

Színezz, jelölj!

Találkozhatsz nagyon száraz, mindenféle kreativitást nélkülöző tananyagokkal – akár e-oktatóteremben éred el őket, akár például e-mailben küldik el, vagy letölthető formában állnak a rendelkezésedre. Ha Te is inkább vizuális típus vagy, és van lehetőséged ezeket a tananyagokat kinyomtatni, akkor a nyomtatott anyagokban már ki tudod emelni a lényeget, a főbb tudnivalókat, egyszóval könnyebben áttekinthetővé és feldolgozhatóvá tudod tenni a tanulnivalót.

A vizualitásnak rendkívül nagy szerepe van az e-learning tananyagok esetében (is). Egy színes, egységes tananyagból a tanulás is jobban megy. Egy jó (online) tananyagban témához illeszkedő színeket, betűtípust, grafikai elemeket alkalmaznak, amelyek hozzájárulnak az oktatási tartalom minél jobb megértéséhez/elsajátításához. Ha a tananyag csak „a képernyőn érhető el”, még nagyobb jelentősége van a könnyű áttekinthetőségnek és a könnyű feldolgozhatóságnak. De ezek a “paraméterek” egy letölthető, papír alapú oktatási anyagban sem utolsó szempontok.

Jegyzetelj!

Még egy nagyon alapos, részletes tananyag is kiegészíthető jegyzetekkel, illetve a lényegi tartalmak külön is kijegyzetelhetők, valamint vázlatok készíthetők. A jegyzetelésnek főként akkor van nagy szerepe, ha csak online érhető el a tananyag – így sokkal kézzelfoghatóbbá válik a tananyag, illetve a lényegi információk, tudnivalók is jobban szem előtt lesznek, segíthetnek a tananyag felidézésében, illetve vonalvezetőként segíthetnek a tudnivalók tananyagban való visszakeresésében.

Kérdezz, kérj segítséget és építs kapcsolatokat!

Tanfolyam válogatja, hogy mikor és hogyan tudnak a tanulók segítséget kérni, kérdezni az oktatóktól.

Sokan azért is tartanak az online képzésektől, mert azt gondolják, hogy teljesen magukra lesznek hagyva, nem tudnak kérdezni, segítséget kérni. Igen, ilyen kurzusok is vannak: megveszed az anyagot, aztán úgy dolgozod fel, úgy boldolgulsz vele, ahogyan tudod/ahogyan tudsz. Azonban a legtöbb online kurzus mögött oktatói gárda áll, akik készséggel állnak a tanulók rendelkezésére, egy jól kidolgozott rendszerben (pl. e-mail, chat, e-oktatóteremben történő kérdezés-válaszadás) valósul meg az „oktatói support”. Még akinek nem erőssége az önálló tanulás, még ő is elboldogul egy online kurzuson, hiszen mindig vannak kapaszkodók, segítőtársak.

Élő online oktatás során akár élő kommunikációra is van lehetőség, az előadások közben például chatelni is lehet, bemutatkozásra, kérdések feltevésére egyaránt van lehetőség.

Azonban nem feltételnül kell élő oktatás ahhoz, hogy kérdéseket tegyél fel, segítséget kérj, ha elakadnál. Mindez online is megvalósítható. Egy profi online tanfolyamon akár többféle platformon, többféle módon (pl. e-mail, chat, e-oktatóteremben történő kérdezés-válaszadás) kérhetsz segítséget, tehetsz fel kérdést, és az oktatók nem hagynak magadra, mindig elérhetők. Hogy az “mindig” pontosan mikor van, szintén tanfolyamfüggő (lehet, hogy csak hétköznapokon, “átlagos” munkaidőben vagy a héten X alkalommal/X időpontban, stb).

Plusz pont annak az online kurzusnak, ahol az oktató érdeklődik a tanulók iránt és elérhető, valamint a tanulók esetleg látják mások kérdéseit, elakadásait, hiszen így bátrabban mernek kérdéseket feltenni. Az oktatóktól kapott segítségnyújtások, a visszajelzések, a feladatokra/munkákra kapott értékelések is mind-mind ösztönözhetnek Téged is a továbbhaladásban, valamint iránytűt kapsz ahhoz, hogy esetlegesen még miben kell fejlődnöd, mit kell még gyakorolnod.

Bizonyos online tanfolyamok esetén zárt Facebook csoport vagy egyéb speciális felület vagy fórum (is) áll a rendelkezésre a kommunikációhoz, a segítségnyújtáshoz, így a képzés igazi “közösségi élmény” lehet.


Gyere és tanulj online weboldalkészítést, grafikai tervezést a WebdesignSuli hamarosan induló online webdesign tanfolyamán!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.